Férfi kézi: nincs beoltva, lemaradhat az Eb-ről a német tehetség

V. J.V. J.
2021.12.18. 13:56
null
Nincs oltás, nincs Eb – Juri Knorr a járványveszélyt komolyan veszi, de még nem kér a vakcinákból (Fotó: AFP)
Szinte biztosan nem lehet ott a német válogatottal 2022 elején a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon a Rhein-Neckar Löwen fiatal tehetsége, Juri Knorr – írja a sport1.de.

 

A német kézilabdázóknak nagy valószínűséggel nélkülözniük kell a fiatal Juri Knorrt a január 13. és 30. között Magyarországon és Szlovákiában rendezendő Eb-n, amelyen beoltott, illetve a koronavírus-fertőzésen legfeljebb fél éve átesett, a versenysorozatot megelőzően tesztelt sportolók vehetnek részt.

„Sajnos be kell tartanom ezt a szabályt” – mondta Knorr aMannheimer Morgennek.Tehát ha neveznek a keretbe, nem vehetek részt az Európa-bajnokságon. Ezt nagyon sajnálom.”

Az irányító 2020 novemberében elkapta a koronavírust, súlyos tünetekre is panaszkodott, de mivel már több mint fél éve felgyógyult a betegségből, jelen állás szerint nem játszhat az Eb-n.

„Örülünk, hogy Juri közölte velünk a dolgot. Nem fog szerepelni a kedden kihirdetendő keretünkben, így hiányozni fog az Eb-ről. A hozzáállását tiszteletben kell tartanunk és el kell fogadjuk” – kommentálta az esetet Axel Kromer, a DHB sportigazgatója a SID hírügynökségnek.

Az egykori klasszis Thomas Knorr fia a német kézilabda egyik reménysége. Tagja annak a 35 fős bő keretnek, amelyből Alfred Gislason szövetségi kapitány kijelöli az Eb-csapatát. „Juri nagyon tehetséges játékos, de nem esünk pánikba a hiánya miatt” – mondta Kromer.

A fiatal kézilabdázó elmondta, azért nem kívánja beoltatni magát, mivel állítása szerint orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogy a szervezetében még található megfelelő mennyiségű ellenanyag a koronavírussal szemben. Juri Knorr azt is kiemelte, hogy nem szeretné, ha a döntése félrevezetne egyeseket.

„Én is foglalkozom az oltások témájával, és tisztában vagyok vele, hogy amint elveszítem a jelenleg orvosilag igazolt természetes immunitásomat, még intenzívebben kell foglalkoznom egy esetleges védőoltás beadatásának kérdésével” – árulta el Knorr. Ezen a ponton én is kérni fogom a vakcinát. A legfontosabb prioritás továbbra is a saját egészségem és embertársaim védelme lesz. Nem vagyok koronavírus-tagadó. A betegség jobban megviselt, mint a kortársaimat. Ezért is veszem ennyire komolyan.”

Legfrissebb hírek

Strandkézi: U17-es Eb-győztes a leányválogatott, a fiúk bronzérmesek

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.03. 22:09

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.03. 09:46

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00
Ezek is érdekelhetik