A szép jövő - is – Malonyai Péter jegyzete

Meglehet, szakmailag fura a helyzet, de nem beszélek mellé. A kézilabdás lányok nem értek célt, nélkülük folytatja a legjobb nyolc a világbajnokságon, még sincs bennem semmi keserűség. Indulat meg aztán végképp.

Jó, jó, persze hogy nem vagyok boldog a búcsútól, de valahogy inkább sajnálom a lányokat, asszonyokat, mint hogy elemezgetni kezdjem, hol és miért bukott el a társaság. Az ok egyszerű, hétköznapi: szimpatikus nekem a csapat. Az ilyesmi megfoghatatlan, érvelni mellette lehetetlen, hiszen látunk valamit, észreveszünk egy-egy mozdulatot, gesztust, igyekszünk olvasni a mimikában, a reakciókban, s ott a végeredmény anélkül, hogy kézzelfogható, perdöntő lenne a bizonyíték.

Kétségtelen, nekem, a kívülállónak könnyű a dolgom, vissza is élek vele rendesen – vallom be. Azért is tehetem, mert a csapatot jegyző szövetségi kapitány egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a játékosaival. A dánoktól elszenvedett tényleg roppant arcpirító vereség után Golovin Vlagyimir joggal érvelt azzal, hogy hiába nők, a kézilabda ma már a gladiátorok sportja, folyamatos tűz, elszántság, magas hőfok nélkül elképzelhetetlen a siker. A Kongó elleni ujjgyakorlat után sem a magától értetődő győzelmet ünnepelte, azt kifogásolta, hogy a tuti végeredmény birtokában leült a csapat.

Ezzel együtt ne gondoljuk, hogy egy szőrös­szívű, örökké morgolódó, a kákán is csomót kereső edzőről van szó, a németek elleni csoportmeccset követően, amelyen egyetlen gól döntött a kárunkra, az volt a tétele, hogy a vereségeken át vezet az út a győzelemig.

Figyeljék: semmi púder, semmi fényezés, esze ágában sincs vattába csomagolni a lányokat, pedig sokukhoz nyilván kötődik érzelmileg, lévén tagjai az általa irányított előbb világ-, majd Európa-bajnok juniorválogatottnak. Márpedig a közös sikernél jobban semmi sem hozza össze a sport szereplőit, legyenek akármilyen poszton a sportágukban. Ha jól számoltam, az ifjú aranyérmesek közül nyolcan a nevezettek között voltak a mostani világbajnokságon, ez enyhén szólva sem rossz arány.

Ilyenkor szokták mondani, hogy szép jövő előtt áll a társaság, ám ezt a közhelyet most (is) hagynám, inkább úgy fogalmaznék, hogy a szép jövő is benne van a mostani csapatban. Is – ismétlem, mert ezen van a hangsúly.

Én csak a szimpátiámat tudom hozzátenni, amiért tudom, nem jár érem sem nekem, sem a hölgyeknek, de csupán ennyit tehetek.

A többi az ő dolguk, sőt – teszem hozzá halkan – kötelességük.

Hadd ne kelljen szégyenkeznem az elfogultságom miatt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!