Férfi kézi: a Szeged másodszor is legyőzte az Elverumot

M. D.M. D.
2021.08.21. 19:57
null
Bánhidi Bence akcióban (Fotó: pickhandball.hu, archív)
A Pick Szeged két góllal, 29–27-re nyert hazai pályán a Máthé Dominikkel felálló norvég Elverum ellen a két kézilabdacsapat szombati felkészülési mérkőzésén.

 

A Szegeden edzőtáborozó Elverum két nappal ezelőtt, csütörtökön is összecsapott Juan Carlos Pastor csapatával, amely akkor öt góllal, 29–24-re győzött. A szombati meccs első negyedóráját követően úgy tűnt, hogy most nagyobb lehet a különbség a két gárda között, Bodó Richárdék ugyanis 15 perc játék után 11–4-re vezettek, és addigra a norvégok már az egyik időkérésüket is elhasználták.

Az első félidő második felére azonban összeszedte magát az Elverum, amely a szünetre egy gólra megközelítette a magyar együttest (14–13), majd a második játékrész elején meg is fordította az állást.

A pihenő után egyébként gyakorlatilag végig fej fej mellett haladtak a csapatok, végül a több mint kétezer drukker támogatását élvező Szeged két góllal megnyerte a találkozót (29–27).

A felek legközelebb a Bajnokok Ligája csoportkörében találkoznak egymással, hiszen az előző két idényhez hasonlóan az előttünk álló évadban is egy nyolcasba kerültek.

KÉZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Pick Szeged–Elverum (norvég) 29–27 (14–13)
Szeged,
Újszegedi sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Bíró, Kiss O.
Szeged: Mikler – Radivojevics 1, Garciandía 3, Bombac 4, Bánhidi 7, Bodó 5, Blonz 2. Csere: Alilovic (kapus), Gaber 4, Rosta, Mackovsek, Henigman, Tönnesen 1, Martins, Sostaric 1/1, Frimmel 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Elverum: Imsgaard – Hedberg, Máthé 5, Solstad 6, Johanssson 1, Vidovic, Heldal 3. Csere: Gröndahl 3/1, Fingren, Pettersen 6, Lien 2, Langaas 1, K. Larsen. Vezetőedző: Borge Lund
Hétméteres: 3/1, ill. 2/1
Kiállítás: 4, ill. 4 perc
Forrás: pickhandball.hu

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza a Valladolidba

Kézilabda
2026.09.12. 21:54

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
2026.09.06. 21:39

Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován

Kézilabda
2026.08.28. 21:32

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna négy gólt vállalt a Metzingen 52 találatából

Kézilabda
2026.08.23. 21:07

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
2026.05.22. 18:29

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére kikapott az Elverum

Kézilabda
2026.05.06. 21:50

Lukács Péter hét gólja és tíz gólpassza ellenére kikapott az Elverum – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.05.02. 23:13