Női kézi: megvan, hol folytatja a Győri ETO magyar válogatott szélsője

R. B.R. B.
2021.04.16. 11:04
null
Puhalák Szidónia a Siófokhoz igazol (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A Siófok KC a hivatalos honlapján bejelentette, a következő idénytől a Balaton-parti együttesben szerepel Puhalák Szidónia, a Győri Audi ETO 24 esztendős kézilabdázója.

A magyar válogatott balszélső korábban Szegeden, Vácon és Mosonmagyaróváron is játszott. A Győr 2016-ban igazolta át.

Puhalák a mostani idényben nem lépett pályára térmérkőzésen. Előbb sérülés hátráltatta, majd átesett a koronavírus-fertőzésen.

A szélső tavaly egy évvel meghosszabbította a szerződését az ETO-val. Februárban elárulta, a szezon végén biztosan elhagyja a győri klubot.

„Lehetőségünk volt egy olyan játékos leigazolására, aki a mögöttünk hagyott időszakban sérülések miatt nem tudta magát megmutatni, de kiváló képességekkel bír – idézi a siofokkc.hu Fodor János ügyvezetőt. – Egyeztettünk a szakmai stábbal, és arra jutottunk, hogy Szidónia minden tekintetben beleillik abba az új projektbe, mely a nyártól veszi kezdetét. Itt újra felépítheti magát, és megmutathatja, hogy milyen nagyszerű játékos. Elégedettséggel tölt el, hogy sikerült őt megszereznünk. Érkezésével kilencven százalékban összeállt a jövő évi keret, melyet hamarosan véglegesítünk.”

„Egyik reggel hívott a menedzserem, és azt mondta, hogy van egy jó híre. Nem tudtam, hogy mi lesz a következő mondat, de egy rövid hatásszünet után elárulta, hogy megkereste őt a Siófok. Egyből tudtam, hogy ez jó lehetőség számomra – mondta Puhalák Szidónia. Ezek után egyeztettem a siófoki vezetőkkel, akik felvázolták az elképzeléseiket a jövőre nézve. Minden szavuk nagyon pozitívan hatott, így nem is volt kérdés, hogyan döntök. Siófokon nagyon jók a körülmények, minden adott ahhoz, hogy a magammal szembe támasztott elvárásokat teljesítsem. Komoly céljaim vannak, és úgy érzem, hogy itt kiteljesedhetek. A mostani egy roppant kaotikus év számomra, de minden erőmmel azon leszek, hogy a nyártól százszázalékos állapotban tudjam segíteni a csapatomat.”

A Somogy megyei együttes közleményében az áll, Puhalák érkezésével szinte teljes Danyi Gábor kerete a 2021–2022-es idényre.

A nyáron érkezik Andjela Janjusevics, Sirián Szederke, Herczeg Lili, Malin Holta, Lakatos Rita és Simona Szarková. Az évad végeztével távozik az együttestől Mazák-Németh Csilla, Camille Aoustin, Tóth Gabriella, Hársfalvi Júlia, Gnonsiane Niombla és Szikora Melinda.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
7 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
11 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31