Kézilabda: Bánhidi Bence már sokkal jobban van

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 16:36
null
Bánhidi Bencét ledöntötte a lábáról a koronavírus (Fotó: Török János/Délmagyarország)
Jelentősen enyhültek Bánhidi Bence válogatott kézilabdázó koronavírusos tünetei.

„Most már sokkal jobban vagyok, az elmúlt két nap sokkal jobban telt, mint az előző négy-öt. Az nagyon szenvedős volt. Már csak annyi tünetem van, hogy nem érzek szagokat, ízeket, most már csak ezzel küszködök” – nyilatkozta az M4 Sport szerdai, Sporthíradó című műsorában a Mol-Pick Szeged beállója.

Hozzátette, nem gondolta, hogy a koronavírus még egy sportoló szervezetében is ilyen erős, hiszen őt egy nap alatt ledöntötte a lábáról.

A januári Európa-bajnokság, valamint a legutóbbi Bajnokok Ligája-szezon álomcsapatába is beválasztott játékos emlékeztetett, addig nem hagyhatja el az otthonát, amíg két negatív tesztet nem produkál.

Mint mondta, jövő hétfőn kezdik tesztelni, a második negatív eredmény után még két hétig nem szabad komolyabb testmozgást végeznie, utána pedig kardiológiai vizsgálatok következnek. Amennyiben mindent rendben találnak, akkor a két negatív teszt után négy héttel kezdheti el fokozatosan terhelni a szervezetét.

Bánhidi elárulta, november elején vagy közepén szeretné újrakezdeni az edzéseket, és reméli, hogy nincs veszélyben a szereplése a januári, egyiptomi világbajnokságon. Hozzáfűzte, csinálnia kell majd egy újabb alapozást, hogy újra olyan erőbe kerüljön, amilyenben volt.

A beálló múlt csütörtökön jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Legfrissebb hírek

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
Tegnap, 11:39

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
2025.05.30. 22:11

Papp Tamás elmondta, mivel lehetne más a válogatott beállójátéka vele, mint Bánhidi Bencéékkel

Kézilabda
2025.05.13. 09:08
Ezek is érdekelhetik