Férfi kézi-vb: nem téma a januári torna elhalasztása

MTI MTIMTI MTI
2020.06.16. 16:34
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) már nem fontolgatja a januári, egyiptomi férfi világbajnokság elhalasztását.

„A tornára Egyiptomban kerül sor, az ország készen áll a rendezésre, és a koronavírus-járvány miatt nem szándékozunk elhalasztani” – mondta Hasszan Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke egy televízió-műsorban. Hozzátette, biztos benne, hogy hazája egy sikeres esemény házigazdája lesz.„A tornára Egyiptomban kerül sor, az ország készen áll a rendezésre, és a koronavírus-járvány miatt nem szándékozunk elhalasztani” – mondta Hasszan Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke egy televízió-műsorban. Hozzátette, biztos benne, hogy hazája egy sikeres esemény házigazdája lesz.

A január 14-31. között sorra kerülő férfi világbajnokság lesz az első, amit 24 helyett immár 32 csapat - közte a magyar válogatott - részvételével rendeznek. Az észak-afrikai ország 1999 után második alkalommal ad otthont férfi vb-nek.

Az IHF szóvivője április elején arról beszélt, szóba került a világbajnokság időpontjának módosítása, mert félő, hogy a járvány miatt a helyi szervezők nem tudják időben befejezni a versenyhelyszínek átalakítását, illetve építését.

Legfrissebb hírek

Horvát–spanyol és dán–szlovén csata lesz – kisorsolták a férfi kézilabda-vb csoportbeosztását

Kézilabda
2026.06.10. 19:01

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
2026.06.09. 14:10

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
2026.06.09. 12:55

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
2026.05.19. 12:18

Nyert a magyar válogatott, de a szerbek mehetnek a kézilabda-vb-re

Kézilabda
2026.05.17. 19:12

Nagy László bekerült az IHF szervezési és versenybizottságába

Kézilabda
2026.04.17. 17:07

Kézilabda: megalakul a játékosbizottság, a férfiaknál az El-győztes is automatikusan BL-induló lesz

Kézilabda
2026.04.17. 15:47

Visszatérhetnek a nemzetközi kézilabdás életbe az orosz és a fehérorosz utánpótlás-válogatottak

Kézilabda
2026.03.26. 12:39
Ezek is érdekelhetik