Női kézi: új sportcsarnokot kell keresnie a Vácnak

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 12:17
null
A kék mezes Vác új sportcsarnokot keres (Fotó: Kiss Zoltán/Békés Megyei Hírlap)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE közösségi oldalán tudatta, hogy új helyszínt kell keresnie az edzéseknek és a mérkőzéseknek, miután a Váci Sportcsarnok bérleti díja jelentősen megemelkedett, így a klub nem tudja finanszírozni. Alább a váciak közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„Kedves Szurkolóink!

A tegnapi napon megkaptuk a következő szezonra érvényes díjtáblázatot a Váci Sportcsarnok bérlése kapcsán.

A kézhez kapott 60%-kal emelt árak és az egyéb kiegészítő szolgáltatások és helyiségek bérletidíj-emelkedését jelen állás szerint egyesületünk nem tudja majd finanszírozni, hiszen ezekkel a pluszköltségekkel nem terveztünk az előttünk álló idényre.

Számunkra teljesen megdöbbentő és elfogadhatatlan az elmúlt években egyesületünk által teljesen felújított Városi Sportcsarnok (tetőhéjazat cseréje, nyílászárók cseréje, sportpadló cseréje, eredményjelző cseréje, öltözőfelújítás, világítás cseréje, kiszolgáló helyiségek légkondicionálásának beruházása) bérleti díjának ezen mértékű váratlan megemelése.

Egyesületünk nagyon szeretne más Pest megyei csapatok cipőjében járni, ahol a több száz milliós önkormányzati támogatás kevésnek számít, ugyanis nálunk folyamatosan csak az lehet a kérdés, hogy 10 vagy 20 millió forinttal járulunk hozzá a város költségvetéséhez a bérleti díjak befizetésével.

Jelenleg, amikor több támogatónk is elhagyta egyesületünket a koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt, nincs más választásunk, mint más helyszínt keresni a mérkőzéseink és edzéseink lebonyolítására, ahol kedvezőbb lehetőségek mellett tudnánk szerepelni, és lehet, hogy még értékelnék is, hogy egy nemzetközi kupainduló csapat játszik a csarnokukban.”

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
11 órája

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

„Te voltál és Te maradsz a váci futball legnagyobb legendája” – Zombori András megemlékezése Nagy Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 16:04
Ezek is érdekelhetik