Női kézi: Érden játssza hazai meccseit a DKKA; négy új érkező

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 11:53
null
Hlogyik Petra (feketében) a Ferenvárostól érkezik (Fotó: Török Attila)
A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata csütörtökön négy új játékos érkezését jelentette be, emellett az is kiderült, hogy az együttes a következő idényben új helyszínen játssza a hazai mérkőzéseit.

Mátyás Gábor elmondása szerint a szekszárdi létesítmény helyett az Érd Aréna ad otthont a Dunaújváros hazai mérkőzéseinek az új idényben. Az ügyvezető elárulta azt is, hogy az akadémia zavartalan működése érdekében támogatókat keresnek, két szerződést már alá is írtak.

Gurics Attila menedzser négy új érkezőről számolt be, a DKKA-ban folytatja pályafutását Szanja Dabevszka (Joniasz – Görögország) északmacedón válogatott beálló, a junior-világbajnok kapus Hlogyik Petra (FTC), a jobbszélső Horváth Gréta (Szent István SE) és a beálló Moutsogianni Theodóra (Köfém SC), utóbbi dunaújvárosi nevelésű, két év után tér vissza. A menedzser közölte, az új érkezőkkel teljessé vált a klub 18 fős kerete, amelyben több utánpótlás korosztályos játékos is lehetőséget kaphat majd.

Vágó Attila vezetőedző mellett a szakmai stábban található másodedzőként Illés Márton, kapusedzőként pedig Győri Ágnes. A stáb tagja marad Takács Árpád erőnléti edző és Bába Mihály gyúró.

Vágó Attila vezetőedző elmondta, a keret július elsején találkozik először, és egy csapatösszetartást követően július hatodikán kezdik meg az edzéseket. A nyolchetes felkészülés során nyolc-kilenc edzőmérkőzést és egy saját rendezésű felkészülési tornát is szerveznek augusztusban.

Szalai Babett csapatkapitány hangsúlyozta, várják már, hogy elkezdhessék a közös munkát, és mindent megtesznek a klub céljainak teljesítéséért.

A klub előző sajtótájékoztatójáról – benne a további érkezőkről és a távozókról – itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
2025.07.28. 14:20

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31
Ezek is érdekelhetik