Kézilabda: Zubai Szabolcs a visszavonulás mellett döntött

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 14:15
null
Zubai Szabolcs 2018-ban bajnoki címnek örülhetett a Szegeddel (Fotó: Török Attila)
Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a Mol-Pick Szegeddel.

Az elmúlt két idényben Orosházán szereplő beállós az M4 Sportnak kedden elmondta, május 5-én született meg a második kislánya, Zara, ő pedig elsősorban családi okok miatt döntött a visszavonulás mellett. Azt mondta, Szegeden élnek, de a párja Budapesten dolgozik, építkezés előtt állnak, ezért a továbbiakban már nem tudja vállalni azt a mennyiségű utazást, amellyel a kézilabdázás jár.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd leállított szezonnal kapcsolatban úgy vélekedett, az Orosháza akkor is kiharcolta volna az élvonalban maradást, ha le tudják játszani a hátralévő mérkőzéseket.

Én február elején megsérültem Gyöngyösön, de utána a csapat felszálló ágba került, jó meccseket játszott, jöttek az eredmények is, úgyhogy úgy tűnik, csak a féket kellett kivenni az együttesből” – nyilatkozta a 36 éves Zubai, akinek az idén jár le a szerződése Orosházán.

Sajnos a koronavírus-járvány miatt az én pályafutásom is ilyen módon ér véget, csakúgy, mint sok más kiváló játékosnak” – tette hozzá a 211-szeres válogatott kézilabdázó, akinek a karrierjéből a legkedvesebb emléke a 2012-es olimpián játszott, Izland elleni negyeddöntő.

Zubai Szabolcs a válogatottban 2004 és 2017 között 308 gólig jutott, 2004-től 2008-ig a Dunaferrben, majd 2018-ig a Mol-Pick Szegedben játszott. Utóbbi együttessel zsinórban kilencszer volt bajnoki ezüstérmes.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
21 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
22 órája

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26
Ezek is érdekelhetik