Férfi kézi: a járvány miatt küldték el Nenadics utódját Berlinben

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 12:22
null
Stipe Mandalinic csupán 24-szer örülhetett gólnak a csonka idényben (Fotó: Füchse Berlin)
A Füchse Berlin német kézilabdacsapat a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt elküldi a horvát Stipe Mandalinicet.

„A koronavírus-járvány következménye” – fogalmazott a Berliner Morgenpostnak Bob Hanning, a Füchse Berlin ügyvezető igazgatója, amikor bejelentették, hogy felbontják Stipe Mandalinic 2021-ig érvényes szerződését. A Handball Planet úgy számolt be a hírről, hogy ezzel megvan az első játékos, akit a járvány miatt küldött el a klubja.

A horvát válogatott balátlövő 2017-ben, a Veszprémbe távozó Petar Nenadics pótlására érkezett a Zagrebtől a Berlin együtteséhez. Mandalinic elküldését az is indokolhatta, hogy a félbeszakított idényben csupán 24 gólt szerzett, ráadásul a nyárona posztjára érkezik Lasse Andersson (Barca Lassa) és Marian Michalczik (GWD Minden).

Hanning hozzátette, a most meglévő kerettel nem tudnak nekivágni az új idénynek, ugyanis a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt nem tartható egyben a csapat, így várhatóan lesznek még hasonló bejelentések

A Füchse a Bundesliga lezárásakor a hatodik helyen állt, pozíciója alapján a következő idényben nem játszhat a nemzetközi porondon, bár szabadkártyában reménykedhet. Az EHF-kupában a Tatabányával azonos csoportban szerepelt, négy mérkőzés után két győzelemmel, valamint egy-egy döntetlennel (éppen a Tatabánya szerzett pontot Berlinben) és vereséggel, nyolc pontot szerezve vezette a D-csoportot.

Legfrissebb hírek

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Újabb világklasszist igazolt a Füchse Berlin, 2027-től összeáll a nagy trió – hivatalos

Kézilabda
2026.01.09. 15:23

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

A Füchse Berlin ügyvezetője elismerte, hogy ajánlatot tettek Dika Memért

Kézilabda
2026.01.02. 14:19

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44
Ezek is érdekelhetik