Férfi kézi: a Szeged 18 éves magyar szélsőt igazol – hivatalos

R. B.R. B.
2020.05.05. 10:54
null
Kecskés Dániel a Szegedben folytatja pályafutását (Fotó: pickhandball.hu)
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette Kecskés Dániel szerződtetését. A 18 esztendős jobbszélső 2+1 évre szóló megállapodást kötött a Tisza-partiakkal.

Tehetséges utánpótlás-válogatott játékossal bővül a keret – számolt be róla a pickhandball.hu.

A Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedő, 2001-es születésű Kecskés Dániel a nyáron érkezik a Szegedhez. A jobbszélső a 2019–2020-as csonka idényben 16 NB I/B-s bajnoki meccsen összesen 62 gólt dobott. A 2019-es észak-macedóniai ifjúsági világbajnokságon – amelyen a magyar együttes az 5. helyen végzett – Kecskést beválasztották a torna álomcsapatába.

„A nyáron a Pick Kézilabda Akadémia szakmai vezetője, Kárpáti Krisztián hívott először fel, majd utána a Mol-Pick Szeged másodedzője, Marko Krivokapics beszélt velem – nyilatkozta a Szeged hivatalos honlapjának Kecskés Dániel. Utóbbinál annyira meglepődtem, hogy majdnem kiesett a telefon a kezemből. Örömmel jövök Szegedre, nyártól él a szerződésem, Juan Carlos Pastor vezetőedző számol velem. Nagyszerű lesz olyan játékosoktól tanulni, akikre felnézek. Néhány héttel ezelőtt még Bogdan Radivojevics volt a telefonomban a háttérképem, de Mario Sostaric játékáért is rajongok. Jelenleg érettségizem, a magyar jól sikerült, nagyon bízom benne, hogy a többi tantárggyal sem lesz gond. Azt tudni kell a családomról, hogy mindenki hatalmas Szeged-fan, mezeink, sálaink vannak, így külön öröm, hogy én is a kékek táborát erősíthetem magam. Izgalommal várom a kezdést, tudom, hogy sokat kell tanulnom, de éppen ezért jövök hatalmas lelkesedéssel, és látok majd munkához.”

Kecskés korábban a Tiszavasvári SE-ben és a Balmazújváros UKE-ben játszott, 2016 óta volt a NEKA növendéke.

Legfrissebb hírek

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
23 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
Tegnap, 8:54

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
2026.03.20. 15:20

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
2026.03.20. 11:10

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
2026.03.17. 09:52

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Mikler Krisztián távozik Veszprémből – hivatalos

Kézilabda
2026.03.09. 12:19
Ezek is érdekelhetik