Csupasport: Nagy Lászlót hívták, körbe is tekerte a Balatont

2020.05.28. 15:22
null
Nagy László kerékpárra pattant, és körbetekerte a Balatont (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy László, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatója, korábbi magyar válogatott játékos körbekerékpározta a Balatont – a spontán teljesítményről részletesen beszélt a Csupasportnak.

„Tavaly nyáron kezdtem el igazán kerékpározni, és akkor azt beszéltük meg a barátaimmal, csinálhatnánk valamikor egy három-négy napos bringatúrát – idézi fel az előzményeket Nagy László. – Nemrég az egyik ismerősöm felhívott, és azt mondta, körbetekeri a Balatont, majd megkérdezte, nincs-e kedvem vele tartani. Természetesen igent mondtam a felkérésre, de hozzá kell tennem, nem szerepelt a terveim között. Időszűkében voltam, ezért négy nap alatt kellett beszereznem egy olyan kerékpárt, amelyen kényelmesen elférek.”

Az élménybeszámoló részleteit a csupasport.hu oldalon, ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30