Férfi kézi: 33 évesen befejezi a németek Európa-bajnoka

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 18:41
null
Martin Strobel bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Martin Strobel olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok német kézilabdázó.

 

A 33 éves irányító a Schwäbischen Zeitung című német lap hasábjain tudatta döntését a nyilvánossággal. „A mai az a nap, amikor a pályafutásom véget ér” – nyilatkozta.

Strobel a német válogatottal érte el pályafutása legnagyobb sikereit, tagja volt a 2016-ban Európa-bajnoki címet és olimpiai bronzérmet nyerő nemzeti együttesnek. Címeres mezben 147 mérkőzésen összesen 168 gólt szerzett.

Pályafutását több sérülés is hátráltatta, a tavaly januári világbajnokságon elülső és belső keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében, és csak novemberben térhetett vissza a pályára.

Klubszinten 2005 és 2008 között a HBW Balingen-Weilstetten együttesében játszott, utána öt évet eltöltött a Lemgóban (2008–2013), majd visszatért a Balingenhez, amellyel a 16. helyen fejezte be a koronavírus-járvány miatt félbeszakított német bajnokság mostani idényét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik