Női kézi: nem várt érdeklődés – Nagykanizsán az FTC

2019.08.08. 15:19
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdázói pénteken 16 órától Nagykanizsán mérkőznek meg felkészülési találkozó keretében a szlovén Krim Ljubljana együttesével. A kanizsai léptékkel nézve nem mindennapi – hiszen mégiscsak két Bajnokok Ligája-résztvevő csapatról beszélhetünk – mérkőzést az egykori NTE-, vagyis mostani Tungsram-csarnokban rendezik, mely befogadóképesség terén véges kapacitással bír, mintegy 350-400 néző fér be az létesítménybe.

Éppen ezért nem szokványos kérés fogalmazódott meg a Tungsram SE kézilabda klubja részéről.

„Talán hihetetlen, amilyen bejelentésre kényszerülünk, mint a házigazdák, de azt tapasztaljuk, olyan mértékű az érdeklődés, hogy akik erre az alkalomra nyomtatott emlékbilétával nem rendelkeznek, ne induljanak el a mérkőzésre ha szabad így fogalmazni, Nagykanizsán túlról – közölte Marczinka Csaba, a nagykanizsai egyesület szakmai vezetője. – Nem titok, utánpótláskorú fiataljaink számára készítettünk emlékként belépőjegyeket, és ők nagy részében már meg is fogják tölteni a csarnokot. A fennmaradó, korlátozott létszámú helyekre várjuk a kézilabda sportágának helyi szerelmeseit, és rajtuk kívül bizony már nehézkes, sőt, nem is lehetséges a résztvevő csapatok és a nézők kényelmes játékát, valamint elhelyezését biztosítani.”

Valahol sportberkekben természetesen igenis értékelendő, hogy ilyen horderejű meccset rendeznek Nagykanizsán, de az ésszerűség sem mellőzhető egy ily léptékű alkalom apropóján. Ezért is határozták úgy a dél-zalai klubnál, hogy a fentieket tudatják, lévén náluk is tisztában vannak vele, az ország legnépszerűbb klubjának, a Ferencvárosnak a szintén roppant népszerű női kézilabdacsapata látogat a Tungsram-csarnokba.

Egyébiránt az utóbbi másfél évtizedben ez a találkozó olyan „magasságokba” kerülhet Kanizsán – a teljesség igénye nélkül –, mint az itteni amerikai futballcsapat, a Demons bajnoki debütálása 2005-ben, egy megye kettes Kiskanizsa–Semjénháza labdarúgó-találkozó 2007-ből, vagy az UFC, később FC Nagykanizsa futballistáinak osztályozója 2017-ből, valamint 2018-ból, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott Kanizsa VSE elleni edzőmeccsét se hagyjuk ki 2004-ből, de Bedő Krisztiánék vízipólóedzésére is kígyózott a sor a kanizsai uszodába 2014-ben…

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35