Férfi kézi Eb: nagy tapsot kapott a magyar prezentáció

SIMON JÓZSEF (Bécs)SIMON JÓZSEF (Bécs)
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 17:59
Az európai szövetség által Bécsben szervezett háromnapos kézilabda-esemény – BL- és férfi Eb-sorsolás, a 2020-as Eb-résztvevők vezetőinek szemináriuma – keretében magas szintű médiatanácskozást is tartottak, amelyen részt vett Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) olasz elnöke.

Ezen bemutatkoztak a szakíróknak a jövő évi kontinensviadal szervező városai, valamint a 2022-es, szlovák-magyar közös rendezésű férfi Eb-ről is sok szó esett. Ugyanis a magyar szervezőbizottság vezetője, Bíró Szabolcs 15 percben beszámolhatott az előkészületekről. Nagy tapsot kapott a látványos, vetítéses előadása, amelyet a torna jelmondata – „Nézz meccseket! Láss többet!” – köré épített.„Nézz meccseket! Láss többet!” – köré épített.

Ennek lényege, hogy az Eb nemcsak sportesemény, vagyis a meccsek sorozata lesz, hanem a két ország gazdag kultúrájának, temérdek látványosságának és különleges gasztronómiájának ünnepi bemutatása is. Még nem nyilvános, de az újságírók láthatták a 2022-es Eb hivatalos, szemet és labdát dobó kart stilizáló logóját is.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24
Ezek is érdekelhetik