Férfi kézi BL: a Szeged megkapta a szabadkártyát, nincs selejtező

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 12:17
null
A Szeged a várakozásoknak megfelelően megkapta a szabadkártyát (Fotó: Török Attila)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága a női mellett döntött a férfi Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásánának mezőnyéről is. A Mol-Pick Szeged, a német THW Kiel és a francia Montpellier is megkapta a szabadkártyát, mindhárom topcsapat az erősebb ágra került.

 

A férfimezőnyben elég nagy volt a „tülekedés” az indulásért, 20 csapat regisztrált az EHF ranglistája alapján (a nemzeti bajnokok közül csak a belga, a cseh, a görög, az izraeli, a holland, a szerb és a török nem jelentkezett), és 15 pályázott szabadkártyára. Végül az izlandi bajnok indulását nem hagyta jóvá a végrehajtó bizottság, míg a szabadkártya-kérelmek közül kilencet fogadtak el.

A Szeged, a Kiel és a Montpellier az erősebb, AB-ágon indulhat, míg a többi hat csapat a CD-be nyert besorolást. A Nantes, a Chambéry, a Magdeburg, a Metalurg és az Arendal nem kapott szabadkártyát. Selejtezőre nem kerül sor.

A következő szezonban is 16 együttes verseng a felső ágon, a A- és a B-csoportban. A C- és a D-csoport ezúttal is a gyengébb csapatok 12-es mezőnyét tartalmazza. Ez lesz az utolsó évad ebben a rendszerben, ugyanis jövő nyártól változik a lebonyolítás.

A főtábla sorsolását június 27-én 18 órától tartják Bécsben.

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2019–2020
A- ÉS B-CSOPORT
HC Meskov Breszt (fehérorosz), HC PPD Zagreb (horvát), Aalborg Handbold (dán), Barca Lassa (spanyol), Paris Saint-Germain Handball (francia), Flensburg-Handewitt (német), Telekom Veszprém, HC Vardar Szkopje (északmacedón), Elverum Handball (norvég), PGE VIVE Kielce (lengyel), FC Porto Sofarma (portugál), RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén), HC Motor Zaporizzsja (ukrán)
Szabadkártyásként: THW Kiel (német), Montpellier HB (francia), Mol-Pick Szeged

C- ÉS D-CSOPORT
Cocks (finn), CS Dinamo Bucuresti (román), Csehovszkije Medvegyi (orosz), Kadetten Schaffhausen (svájci), Tatran Presov (szlovák), IK Sävehof (svéd)
Szabadkártyásként: GOG (dán), Bidasoa Irun (spanyol), HC Eurofarm Rabotnik (északmacedón), Orlen Wisla Plock (lengyel), Sporting (portugál), IFK Kristianstad (svéd)

A NAGYOBB MÉRETÉT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

Kézilabda
2025.07.04. 21:17

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04
Ezek is érdekelhetik