Női kézi: Amorim lett május legjobbja az EHF-nél

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 12:51
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) tudósítói májusban is megválasztották a hónap legjobb játékosait. A nőknél a top ötbe négy, hazánkban szerelő légiós is bekerült, az első helyet a Bajnokok Ligájában sorozatban harmadszor diadalmaskodó Győri ETO brazil klasszisa, Eduarda Amorim érdemelte ki.

„Minden évben új motivációt találunk. Kiváló csapatunk van, amelyben nagyon jól érzem magam, a játékosokkal megbízunk egymásban, és így együtt egyre erősebbek vagyunk” – idézi Amorimot az EHF honlapja. „Minden évben új motivációt találunk. Kiváló csapatunk van, amelyben nagyon jól érzem magam, a játékosokkal megbízunk egymásban, és így együtt egyre erősebbek vagyunk” – idézi Amorimot az EHF honlapja.

A brazil átlövő a BL budapesti final fourjában két mérkőzésen 11 gólt szerzett, a döntőben hétszer volt eredményes, így nem meglepő, hogy olvasóink is őt látták az ETO legjobbjának, valamint az EHF szavazásán is az élen végzett.

A legjobb ötbe Amorimon kívül csapattársa, Amandine Leynaud, valamint az EHF-kupa-győztes Siófok két kulcsembere, Andrea Kobetic és a Győrbe távozó Estelle Nze Minko is bekerült.

A férfiaknál az EHF-kupát elhódító THW Kiel dán kapusa, Niklas Landin lett az első.

MÁJUS LEGJOBBJAI AZ EHF-NÉL
NŐK

1. Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC)
2. Amandine Leynaud (francia, Győri Audi ETO KC)
3. Andrea Kobetic (horvát, Siófok)
4. Anna Vjahireva (orosz, Rosztov-Don)
5. Estelle Nze Minko (francia, Siófok)

FÉRFIAK
1. Niklas Landin (dán, THW Kiel)
2. Dejan Miloszavljev (szerb, Vardar Szkopje)
3. Vladimir Cupara (szerb, PGE Vive Kielce)
4. Igor Karacic (horvát, Vardar Szkopje)
5. Nedim Remili (francia, PSG)

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24
Ezek is érdekelhetik