Férfi kézi BL: a szegediektől nem kért semmit az EHF

S. J.S. J.
2019.05.08. 08:28
null
A csúnya jelenetek miatt az EHF vizsgálatot indított (Fotó: Török Attila)
Sporttól idegen jelenetek tanúja volt a közönség a szegedi sportcsarnokban, a Mol-Pick Szeged és a Vardar Szkopje Bajnokok Ligája-csatájának utolsó percében. A vasárnapi visszavágón nyert ugyan a magyar kézibajnok, mégis a Vardar jutott tovább.

 

 

„A találkozó vége előtt fél perccel Rogério Moraes hátulról leterítette Bánhidi Bencét, akinek Dainis Kristopans is nekiesett – idézte fel a történteket Szűcs Ernő, a szegediek elnöke. – Ezért és a pályán történt további csúnya jelenetekért az EHF vizsgálatot indított. Erről bennünket nem kell értesítenie, tőlünk nem is kér semmit. Mégis remélem, Moraes tette nem marad büntetlen.”

A magyar szövetség operatív igazgatója, Novák András szerint az EHF bekérte a hivatalos helyszíni jelentéseket, ezek alapján dönt, hogy kezdeményez-e fegyelmi eljárást.

„Sajnos goromba, provokatív választ adott néhány szkopjei játékos a szegediek nemes gesztusára, akik bordó-fekete élőképpel fejezték ki szolidaritásukat, mivel a megszűnés határán áll a Vardar” – mondta Novák András.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

EHF: nincs Szeged- vagy Veszprém-játékos az idény álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.24. 12:40

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Kézilabda: Tóvizi, Bánhidi, Imre és Sipos is jelölt az év csapatába

Kézilabda
2026.06.16. 13:01

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40
Ezek is érdekelhetik