Női kézi: szlovák balszélső érkezik az óváriakhoz

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 15:10
Az Eu Fire-Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata szerződést kötött Mária Holesovával, a szlovák válogatott első számú balszélsőjével, aki a horvát bajnok Podravka Vegeta együtteséből érkezik.

A 25 éves játékos hat meccsen tizenöt gólt szerzett a Bajnokok Ligája mostani szezonjában, az EHF-kupában pedig nyolc találkozón huszonegyet.

„Már tavaly is kerestek Magyarországról, de akkor úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a BL-ben, és a Podravkához szerződtem – mondta a szlovák gólkirálynő Holesová. – Most is több klub ajánlata érkezett a menedzseremhez, de úgy határoztam, itt az ideje, hogy a világ legerősebb bajnokságában szerepeljek. A válogatottban az átlövő Simona Szarková mellett játszom, akivel remekül megértjük egymást, így szakmailag biztosan nem lesz nehéz a beilleszkedésem. Ráadásul »Szimi« sokat mesélt nekem a remek mosonmagyaróvári körülményekről, a szép városról és persze a csodálatos közönségről. Már alig várom, hogy a klubnál lehessek, ráadásul ehhez még utaznom sem kell sokat.”

Az óvári együttes eddig már szerződést hosszabbított három meghatározó játékosával, Horváth Bernadettel, Tilinger Tamarával és Simona Szarkovával, míg Zana Maric, Lucia Gubiková, Kopecz Barbara és Bízik Réka nyáron biztosan távozik a csapattól, utóbbi a hírek szerint az Érd csapatában folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
2025.12.06. 15:12

Imre Bence 2026 nyarától a Veszprém kézilabdázója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.06. 11:10
Ezek is érdekelhetik