Női kézi: ismét Magyarországon edzőtáborozik a kínai válogatott

MTI MTIMTI MTI
2019.03.07. 16:12
Tavaly ősz után ismét Magyarországon edzőtáborozik a kínai női kézilabda-válogatott.

Mivel a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) rendkívül fontosnak tartja Kína és az Egyesült Államok mielőbbi integrációját, felzárkóztatását, a magyar szövetség (MKSZ) úgy gondolta, erősítheti sportdiplomáciai pozícióját, ha ebben szerepet vállal.

Tavaly nyáron, a debreceni női junior-világbajnokságon az MKSZ vezetői tárgyaltak a kínai szövetség elnökével a lehetséges együttműködésről, ekkor nyitották meg a lehetőséget a magyarországi edzőtáborozásokra, a közös munkára.

A projektet az MKSZ nemzetközi bizottságának tagja, Kynsburg Zoltán segíti. Az ő munkájának köszönhetően színessé válhat ez a program, hiszen menedzseli az ázsiai küldöttség edzőtáborait, felkészülési mérkőzéseit, és olyan aktivitásokat, mint tapasztalatcsere, workshopok vagy közös edzések – közölte az MKSZ csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Nyártól az együttműködés új elemévé válik a strandkézilabda-szakág – tették hozzá.

A kínai női válogatott legutóbb szeptember végén, illetve október elején járt Magyarországon, amikor Finnország csapatával kétszer, Horvátországgal egyszer játszott edzőmeccset, illetve a Dunaújvárossal, az Alba Fehérvárral és az Érddel is megmérkőzött.

Az ázsiai csapat márciusban újabb öt felkészülési találkozón lép pályára, illetve zárt kapus meccsen a magyar B-válogatottal is összecsap.

A KÍNAI VÁLOGATOTT PROGRAMJA
március 13., 18.20: Kispest NKK–Kína
március 14., 17.30: Moyra-Budaörs–Kína
március 16., 12.00: Eszterházy KFSC–Kína
március 22., 17.00: Dunaújvárosi Kohász KA–Kína
március 23., 16.00: Alba Fehérvár KC–Kína

Legfrissebb hírek

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
2026.05.19. 12:18

Siti Beáta és Skaliczki László is Török Bódog-életműdíjas

Kézilabda
2026.05.12. 14:30

Chema Rodríguez: 50 százalék az esély a továbbjutásra a szerbek ellen

Kézilabda
2026.05.08. 11:03

Pitz András: Az utánpótlásképzésben elsősorban pedagógusokra van szükség

Kézilabda
2026.05.05. 09:38

Megalakult az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

Kézilabda
2026.05.01. 11:20

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
2026.04.30. 16:09

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
2026.04.27. 10:58

Nagy László bekerült az IHF szervezési és versenybizottságába

Kézilabda
2026.04.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik