Női kézi Eb: sima francia siker, Montenegró is nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 22:36
null
A dánok nem tudták megnehezíteni a franciák dolgát (Fotó: AFP)
Immár a középdöntő küzdelmeinél járunk a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon: az 1. csoport első mérkőzésén a házigazdák 29–23-ra legyőzték Dániát. A játéknap másik találkozóján Montenegró a hajrára kiengedett, ennek ellenére 30–28-ra nyert Svédország ellen.

 

DÁNIA–FRANCIAORSZÁG

A franciák csalódást keltő vereséggel kezdték a tornát az olimpiai bajnok oroszok ellen, az azt követő két találkozóját viszont könnyedén hozta a címvédő, amelynek így egyenes út vezetett a középdöntőbe. A dánok az utolsó, szerbek elleni mérkőzésen bukták el a csoportelsőséget, ráadásul így csak két pontot vittek tovább, az elmulasztott kettő pedig nagyon hiányozhat még a végelszámolásnál.

A házigazda ugyanis hiába ragadt be az elején, 4–3-as hátránynál beindult a henger, és előbb három, majd a játékrész végére hat góllal elhúzott ellenfelétől. A fordulás után sem csökkent Franciaország fölénye – a 2016-os bronzmeccsel ellentétben ezúttal nem tudtak közelebb zárkózni a dánok, s ebben vastagon szerepet játszottak a franciák NB I-es légiósai: a győri Amandine Leynaud most is kiválóan, 43 százalékos hatékonysággal védett, kétszer hetest is hárított, miközben elöl a Siófok irányító-átlövője, Estelle Nze Minko remekelt, hat gólt szerzett, amivel csapata és a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

A dánoknál Leynaud klubtársa, Anne Mette Hansen négyszer volt eredményes, a hajrában szerepet kapó debreceni Lotte Grigel pedig 19 másodperc alatt kettőt vágott.



A franciák végül hatgólos győzelmet arattak – a mérkőzés legjobbjának Leynaud-t választották meg –, és beérték az élen álló, a középdöntőbe egyedüliként négy pontot hozó Oroszországot, míg Dánia éppen az oroszok ellen ragadhatja meg az utolsó esélyét szombaton.

SVÉDORSZÁG–MONTENEGRÓ

Este a svédek csaptak össze a csoportkörből egyedüliként pontot magával nem hozó Montenegróval. A csütörtöki mérkőzést megelőzően legutóbb a 2014-es kontinensviadal bronzmeccsén találkozott egymással a két gárda, akkor a svédek két góllal jobbnak bizonyultak.

Ezúttal nem tudták megszorongatni ellenfelüket, a montenegróiak szebbnél szebb találatokkal hizlalták fel hétgólosra az előnyüket az első félidő közepére, a svédek szempontjából az is sikernek számított, hogy csak mínusz négyes hátrányban vonultak pihenőre.



A szünet után már zártabban és eredményesebben védekezett a skandináv együttes, amely a végül hét góllal záró Isabelle Gulldén révén próbálta tartani a lépést ellenfelével. Mindez kevésnek bizonyult, a korábban a Győrben is játszó Jovanka Radicsevics rajta is túltett kilenc találatával, s bár az utolsó percekben közelebb zárkózott Svédország, Montenegró sikere így sem forgott igazán veszélyben.

A győztesnél a debreceni Jelena Deszpotovics két, míg a Kisvárda játékosa, Andrea Klikovac egy gólig jutott.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ
1. CSOPORT (NANTES)
Dánia–Franciaország 23–29
(11–17)
Svédország–Montenegró 28–30
(14–18)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 3 2 1 77–69 +8 4
2. Oroszország 2 2 50–46 +4 4
3. Szerbia 2 1 1 51–47 +4 2
4. Svédország 3 1 2 79–81 –2 2
5. Montenegró 3 1 2 73–77 –4 2
6. Dánia 3 1 2 78–88 –10 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik