Női kézi Eb: Mörknek pár perc jutott, Herrem a helyén

2018.12.04. 21:59
Igazán balszerencsés Thea Mörk, akinek néhány percnyi játék jutott a norvég női kézilabda-válogatottban a franciaországi Európa-bajnokságon, mivel kiújult a korábbi combsérülése, és ezzel véget is ért az első felnőttvilágversenye. A balszélső helyét a már Brestben tartózkodó Camilla Herrem veszi át a keretben.

Mörk még a Möbelrigen-kupán sérült meg, amely után a Németország elleni Eb-nyitányra még nem nevezte Thórir Hergeirsson. Kkésőbb azonban úgy tűnt, sikerült felépülnie, így a csehek ellen már ott volt a keretben. A találkozón néhány percnyi játék után le kellett ülnie a kispadra, mert újra fájdalmat érzett, és kiderült, a sérülése nem teszi lehetővé számára a további szereplést az Eb-n.

„Hogy őszinte legyek, magamban elkezdtem sírni, amikor megláttam, ugyanis tudtam, mennyit dolgozott azért, hogy itt lehessen az Eb-n – mondta Herrem, akit elővigyázatosságból már mozgósítottak, így a lelátóról figyelte a csehek elleni meccset Brestben. – Bár az utóbbi időben nem játszottam hasonló színvonalú meccseket, készen állok, csak nagyon sajnálom, hogy ilyen áron kerültem be a csapatba.”

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
– A SZERDAI PROGRAM
D-CSOPORT (BREST)
18.00:
Németország–Csehország
21.00: Norvégia–Románia (Tv:Sport1)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 – – 60–52 +8 4
2. Norvégia 2 1 – 1 63–50 +13 2
3. Németország 2 1 – 1 57–61 –4 2
4. Csehország 2 – – 2 45–62 –17 0

 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet a norvég női kézilabda-válogatottba a 40 éves legenda

Kézilabda
2026.10.29. 11:15

Ausztria és Szlovákia ellen tartja az Eb-főpróbát a női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2026.10.19. 08:45

Kihagyja az Eb-t az FTC átlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.10.13. 10:34

„Az ember fontosabb, mint a kézilabda” – az Eb-t is kihagyhatja a Fradi átlövője

Kézilabda
2026.09.30. 16:25

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57

Franciaország és Belgium lesz a 2030-as női kézilabda Eb házigazdája

Kézilabda
2026.06.13. 11:05

Montenegró, Szlovénia és Izland lesz a magyar női kézilabda-válogatott ellenfele az Eb-n

Kézilabda
2026.04.16. 18:40

Női kézi Eb: Nagyváradon játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2026.04.13. 12:25