Női kézi: Háfra Noémi hosszabbított az FTC-vel – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.06. 17:53
null
Háfra Noémi (zöldben) számára nem volt kérdés, hogy hosszabbítson-e a Ferencvárossal (Fotó: Földi Imre)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata szerződést hosszabbított Háfra Noémivel – jelentették be a Fradi Tv-ben az M4 Sporton. A 20 éves átlövő 2021 nyaráig kötelezte el magát.

„Sokszor, sok helyen megfogalmaztuk már, hogy a Ferencvárost úgy szeretnénk sikeresen vezetni, hogy közben a magyar kézilabda érdekeit tartjuk szemünk előtt – kezdte a szakosztály ügyvezető igazgatója, Bognár László a fradi.hu-nak. – Háfra Noémi az egyik legnagyobb tehetségként tért vissza hozzánk 2017 nyarán, mostanra pedig a csapatunk, valamint a magyar válogatott húzóemberévé vált. Nem is volt kérdés, hogy szeretnénk, hogy továbbra is bennünket erősítsen, hiszen saját gyerekünkként szeretjük őt. Nem is éreztük rajta, hogy máshol képzelné el a jövőjét, nagyszerű érzés, hogy az a legendás Fradi-közeg, amelyet évek óta alakítgatunk itt, az most újabb megerősítést kapott. Örülök neki, hogy már most sikerült mindenben megállapodnunk, hiszen így Noni kizárólag a kézilabdára koncentrálhat.”

Háfra Noémi októberben töltötte be huszadik életévét, vagyis még mindig a pályája elején jár, miközben a 2018–2019-es idényben a legeredményesebb gólszerzője a Ferencvárosnak.

„Nem is gondolkoztam abban, hogy máshová mennék, ahogy leültünk, rögtön jeleztem, hogy szeretnék maradni. Szeretek itt edzeni, szeretem a lányokat, a közeget, szóval nem volt bennem kétely. Beszélgettem azért róla a csapattársakkal, főleg Misikével (Kovacsics Anikóval – a szerk.), hogy mit tanácsol, illetve anyukámmal” – magyarázta Háfra Noémi a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

NŐI KÉZILABDA NB I, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.08. 13:10

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37