Női kézi: négy fiatal tehetséget is igazolt a Mosonmagyaróvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 14:03
Nemrégiben megtartotta éves rendes küldöttgyűlését az EU-FIRE Mosonmagyaróvár immáron NB I-es női kézilabdacsapata, amely négy fiatal játékossal is szerződést kötött.

A gyűlést megelőző elnökségi ülésen Horváth Cs. Attila elnök összegezte a klub mögött álló évet, s a testület a szakmai és a pénzügyi beszámolókat is elfogadta. Az elnök kiemelte, az egyesület a csőd széléről jutott el az élvonalig, a menedzsment, a szakmai stáb, a játékoskeret és az utánpótlás készen áll az első osztályra, viszont némi infrastrukturális finomítás még szükséges, s persze további támogatók bevonása is, mert a jövő évi költségvetés még kiegészítésre szorul.

A másodosztályban fölényesen aranyérmes csapat gerince együtt marad, a meghatározó játékosok továbbra is a mosonmagyaróvári gárdát erősítik. Bognár Róbert vezetőedző irányításával július 11-én kezdődik a felkészülés, amelyen, az úgynevezett „fiatalszabályt” is figyelembe véve, négy tehetség is a keret tagjaként vesz részt.

Szerződést kapott a klubtól a 2000-es születésű irányító-átlövő Szalai Zsuzsanna, mellette két kortársa is, a szintén 18 éves, jobbkezes Márczy Tekla és a balkezes Domokos Dalma, ők mindketten Érdről érkeztek, utóbbi már az élvonalban is bemutatkozott.

Náluk két évvel idősebb, így természetesen tapasztaltabb és már felnőtt bajnokságokban szerzett rutinnal is rendelkezik a 20 esztendős Hudák Emma. A magyar juniorválogatott átlövő a Győri Audi ETO KC-ban nevelkedett, ahol tagja volt a bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert együttesnek. Hudák legutóbb a cseh-szlovák közös ligában szereplő Slavia Praha meghatározó játékosa volt, ám egy sérülés miatt megműtötték, jelenleg rehabilitációját végzi, de a tervek szerint július végétől már teljes értékű tagja lehet új csapatának.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik