Férfi kézi-vb: a válogatott célja a legjobb nyolcba kerülni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 14:11
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar férfi kézilabda-válogatott viszonylag könnyű csoportba került a jövő januári világbajnokságon: egyetlen európai ellenfele Svédország lesz, rajta kívül Katar, Argentína, Egyiptom és Angola tartozik még a hatosába Dániában. Ennek szellemében Marosi László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke közölte, a legjobb nyolc közé kerülés a cél.

A sorsolás után Marosi László a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke a szövetség honlapjának elmondta: kiegyensúlyozott ágra került a magyar csapat.

„Nyilván nem kívánságműsor egy vb-sorsolás, de nem lehetünk elégedetlenek. Kiegyensúlyozott a CD-ág, a csoportunkban pedig akár az első kettő között is végezhetünk – mondta Marosi László, az MKSZ alelnöke. – Továbbjutásunk esetén a középdöntő első négy csapata közé kerülés a cél, hiszen ez azt jelentené, hogy a legjobb nyolc között végzünk, ami szinte olimpiai selejtezőt ér, mivel az első hét helyezett kivívja a kvalifikációs tornán való részvételt. Erre is jó esélyt látok, hiszen a skandináv csapatok mellett esélyesek lehetünk a legjobbak közé kerülésre.”

 

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik