Női kézi: a válogatott kerettag hosszabbított klubjával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 14:06
Az EUbiltiy-Group-Békéscsabai Előre NKSE 2019. június 30-ig szerződést hosszabbított Walfisch Mercédesszel, így a válogatott keretben is számításba vett, saját nevelésű átlövő újabb egy évig a lila-fehérek kézilabdázója lesz.

Walfisch Mercédesz 2006-ban lett a csabaiak igazolt sportolója, és a 2010–2011-es bajnoki idényben tett fővárosi kitérőjét leszámítva végig az Előre játékosa volt, a felnőttegyüttesben 2012 tavaszán mutatkozott be – olvasható a klub közleményében.

Az átlövő tagja volt a korosztályos válogatottaknak, és több alkalommal részt vett már a felnőtt nemzeti csapat összetartásain is. A 2017–2018-as bajnoki idényben a Békéscsaba kapitánya lett, és a szezon eddigi 21 mérkőzésén 106 alkalommal volt eredményes.


Az átlövő tagja volt a korosztályos válogatottaknak, és több alkalommal részt vett már a felnőtt nemzeti csapat összetartásain is. A 2017–2018-as bajnoki idényben a Békéscsaba kapitánya lett, és a szezon eddigi 21 mérkőzésén 106 alkalommal volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik