Női kézi: a Győr kölcsönadta magyar válogatott játékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 11:01
null
Tóth Gabriella az előző két évben keveset játszott az ETO-ban (Fotó: www.gyorietokc.hu)
Ahogy azt már korábban jeleztük, a női kézilabda NB I-et a harmadik helyen záró Érdnél folytatja pályafutását Tóth Gabriella, a Győri ETO válogatott játékosa, akit a Bajnokok Ligája győztese két szezonra kölcsönadott a Pest megyei együttesnek.

 

„Úgy gondolom, Érd újabb meghatározó állomása lesz a karrieremnek. Bízom benne, hogy a megfelelő mennyiségű játéklehetőség és a nemzetközi porondon, az EHF-kupában való szereplés nagy mértékben hozzájárul fejlődésemhez, és ezáltal elérhetem kitűzött céljaimat” – idézte az irányító-átlövőt a győriek honlapja.

„A döntést, melynek értelmében Tóth Gabriella két szezonon át az érdi együttest erősíti, fejlődését maximálisan szolgálva, játékosunkkal egyetértésben hoztuk meg. Köszönjük Gabi eddigi, klubunknál elvégzett munkáját, további sikereket kívánunk neki az Érd együttesénél. Bízunk benne, hogy az ott eltöltött idő után kulcsszerep hárul majd rá Győrben is” – tette hozzá Bartha Csaba, a Győri ETO elnöke.

Tóth Gabriella 2009 óta a Győr játékosa, már többször kölcsönadták, 2012 és 2015 között Veszprémbe és Mosonmagyaróvárra, az előző idényben Kisvárdára, a következő két évet pedig Érden tölti.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31
Ezek is érdekelhetik