Női kézi BL: a Bukarest edzője Győr elleni döntőről álmodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.04. 14:24
Nagy kockázatot vállalt a Bajnokok Ligája-címvédő CSM Bucuresti női kézilabdacsapata és maga Per Johansson is, amikor a Ferencváros elleni negyeddöntő előtt bejelentették, hogy a svéd szakember veszi át a román együttes irányítását. A húzás bejött, a bukarestiek kettős győzelemmel jutottak be a budapesti négyes döntőbe, ahol Johansson megismételné a tavalyi forgatókönyvet.

Azt talán kevesebben tudják, hogy Per Johansson a svéd másodosztályú Kungalvs csapatát irányította, amikor megkereste a CSM, és a Fradi elleni siker után is azonnal repülőre ült, hogy visszaérjen a Skara elleni osztályozóra, amit végül elbuktak. Mint ismert, bárhogyan alakuljon a hétvége, a nyártól Helle Thomsen érkezik a bukarestiekhez, míg Johansson a svéd első osztályú Bodennél fog dolgozni.

„Nem sokat gondolkodtam, hogy elfogadjam a román ajánlatot, két nappal később már Bukarestben voltam – mondta Johansson az EHF hivatalos honlapjának adott interjújában. – A BL-címvédőről beszélünk, rendkívül nagy nyomást jelent egy ilyen csapatot irányítani, de edzőként vágyunk a hasonló helyzetekre. Furcsán hangozhat, de nem tekintünk magunkra favoritként, zaklatott idénye volt a csapatnak, a csoportkörben például ki-ki meccset kellett vívni a Rosztovval a továbbjutáshoz."

A svéd szakember szerint a két edzőváltás után mostanra összeállt az együttese, amelynek legnagyobb erénye a csapategységben rejlik. A CSM a négy final fouros csapat közül elsőként, már csütörtökön megérkezett Budapestre, és délután már edzenek is a játékosok a magyar fővárosban.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

„Papíron elődöntőbeli ellenfelünknek, a Vardarnak van a legnagyobb esélye a végső győzelemre, mert az ő keretükben van a legtöbb jó játékos. Sok órát elemeztem őket, és el kell mondjam, minden pozícióban van két kiváló képességű játékosuk, ráadásul a kapuban hárman is rendelkezésre állnak. Nagyon vigyáznunk kell, ha a kisujjunkat nyújtjuk nekik, ők letépik az egész karunkat."

Amikor arról kérdezték, álmában hogyan képzelné el a final four kimenetelét, meglepő választ adott: „Ha nagyban gondolkodom, a legjobb az lenne, ha a hazai pályán játszó Győrrel vívnánk a döntőt, és az álom még szebb lenne, ha meg is nyernénk azt. De természetesen tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül nehéz lesz megvédeni a címünket, hiába vagyunk jó csapat, néha egy kis szerencsére is szükség van."

NŐI KÉZI BL FINAL FOUR (BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ-SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 7.
Vezeti: Karina Christiansen, Line Hesseldal Hansen (dánok) 17.45 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 7.
V: Ana Vranes, Marlis Wenninger (osztrákok) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 6.
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC
V: Cristina Nastase, Simona Stancu (románok)
Örökmérleg (az EHF statisztikái szerint): 3–4–9 (376–408)
15.15 (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)
CSM Bucuresti (román)–Vardar Szkopje (macedón)
V: Viktorija Alpaidze, Tatjana Berezkina (oroszok)
Örökmérleg (az EHF statisztikái szerint): 1–0–2 (73–73)
17.45 (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)
Legfrissebb hírek

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35
Ezek is érdekelhetik