Női kézi: a Fradi visszautasítja a nácizó bukaresti edző vádjait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.20. 17:25
null
Johansson (jobbra) szerint a ferencvárosi szurkolók vizelettel öntötték le kapusát
A Ferencváros közleményben jelezte, hogy határozottan visszautasítja Per Johansson, a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata edzőjének vádjait, és ha szükséges, akkor akár jogi úton is elégtételt kíván venni.

Johansson a Bajnokok Ligája-negyeddöntő budapesti visszavágója után intézett éles kirohanást a magyar szurkolók viselkedése miatt. A több közösségi médiában is megjelent posztja nagy felzúdulást váltott ki mind Romániában, mind a magyar szurkolók körében, a svéd szakember éles vitába is bonyolódott a poszt alatt a kommentelőkkel. A CSM edzője azóta törölte az írását, de mivel számos román cikk foglalkozott vele, annak tartalma most is fellelhető (lent olvashatják).

„Az FTC nem hagyja következmények nélkül az ellenfél edzőjének becsmérlő, kirekesztő nyilatkozatát. A CSM Bucuresti mestere, Per Johansson több ezer fradistát sértett meg súlyosan és indokolatlanul, amikor fasisztának, nácinak nevezte azokat a magyar szurkolókat, akik mindvégig a sportszerűség keretei között biztatták csapatukat. A klub elvárja, hogy a román csapat edzője nyilvánosan kérjen elnézést a kirekesztő mondataival megsértett fradistáktól, ellenkező esetben az FTC kézilabda-szakosztálya a nemzetközi szövetséghez és erre illetékes bírósághoz fordul" – áll a fradi.hu-n megjelent közleményben.

Mint ismert, a második félidőben egy időre félbe kellett szakítani a mérkőzést, amikor Paula Ungureanu felé sörös poharat dobtak. Ezt a vizsgálatot indító klub is elismerte, egyben jelezte, az elkövető esetében a szakosztály eljárást indít és mélységesen elítéli a tettét. Nagy kérdés, hogy az EHF-nél indul-e fegyelmi a BL-meccs kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
6 órája

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
Tegnap, 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33
Ezek is érdekelhetik