Női kézi: hazatér a Larvik klasszis kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.02. 18:00
Az idény végén elhagyja a norvég Larvik női kézilabdacsapatát Sandra Toft. A 27 éves dán válogatott kapus hazatér, és két évig az Esbjerget fogja erősíteni.

„Nehéz szívvel hagyom el a Larvikot, mert nagyon boldog voltam a klubnál. A norvégoknál megtanultam, milyen az igazi győztes mentalitás, és hogyan kell profi módon edzeni és felkészülni a mérkőzésekre. Ezt mind magammal viszem az Esbjerghez. A döntésemben szerepet játszott, hogy a Törökországban dolgozó férjem a jövőben többet lesz Dániában, így gyakrabban láthatjuk egymást. Ezen kívül még nem voltam dán bajnok, ezt is szeretném elérni az új csapatommal” – mondta a váltás kapcsán Toft.

A dán kapus 2014-ben igazolt a Larvikhoz, eddig két norvég bajnoki címet és két kupagyőzelmet ért el a norvégokkal, de jó esély van a triplázásra. 2015-ben döntőt játszott klubjával a Bajnokok Ligájában, ahol még idén is versenybe szállhat a négyes döntőért.

Az Esbjergnek már csak azért is nagy szüksége volt kapusra, mert a szezon végén Emily Stang Sando és Filippa Idéhn is távozik.

Legfrissebb hírek

Szomorú szombat: az ETO is kikapott a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 19:32

Az ETO-ra és az FTC-re is rangadó vár a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 10:26

Újra edzésbe álltak az ETO újdonsült édesanyái

Kézilabda
2026.02.10. 18:34

Kézi Európa-liga: az utolsó pillanatokban dobott góllal a Mosonmagyaróvár legyőzte a Larvikot

Kézilabda
2026.02.08. 17:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Szabad az út a Ferencvároshoz? – elhagyja az Esbjerget a dán válogatott irányító

Kézilabda
2025.12.16. 10:25

Megszületett a Győri Audi ETO KC kapusának gyermeke

Kézilabda
2025.12.15. 18:21

Női kézi-vb: lesújtó diagnózis, hosszú időre kidőlt a svájci beálló

Kézilabda
2025.12.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik