Női kézi: fél év kihagyás vár a válogatott kerettag kapusra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.06. 14:50
Előreláthatólag fél évet kell kihagynia Oguntoye Viktóriának, a Dunaújváros női kézilabdacsapata kapusának, aki a Fehérvár ellen idegenben megnyert bajnoki mérkőzésen sérült meg.

Korábban már megírtuk, hogy vezéráldozattal járt az Újváros győzelme, most pedig a pontos diagnózisra is fény derült. Oguntoye Viktória hétfő délelőtt átesett az ilyenkor elengedhetetlen MR-vizsgálaton, ami a lehető legrosszabb eredmény hozta: mint kiderült, a játékos teljes elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett, így a mostani szezonban már nem léphet pályára.Korábban már megírtuk, hogy vezéráldozattal járt az Újváros győzelme, most pedig a pontos diagnózisra is fény derült. Oguntoye Viktória hétfő délelőtt átesett az ilyenkor elengedhetetlen MR-vizsgálaton, ami a lehető legrosszabb eredmény hozta: mint kiderült, a játékos teljes elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett, így a mostani szezonban már nem léphet pályára.

„Rettentően szomorú vagyok, eddig elkerültek a sérülések, most viszont nagyon hosszú kihagyás vár rám. Pénteken már megműtenek, az orvosi vélemény szerint fél év a felépülési idő, ez rengeteg. Nem tudok azonban most már mit csinálni, ami történt megtörtént, remélem, a műtét jól sikerül. Utána minden erőmmel azon leszek, hogy a rehabilitációt lelkiismeretesen elvégezzem, és a lehető leghamarabb visszatérjek a pályára” – fogalmazta meg céljait a kapus a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36