Férfi kézi BL: a Kiel nyerte a német csatát, jöhet a Barca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.30. 20:35
null
Megszenvedett a Kiel, de továbbjutott a Löwen ellen (Fotó: AFP)
A Kiel 26–24-re nyert Mannheimben a Löwen ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 50–49-es összesítéssel továbbjutott a negyeddöntőbe, amelyben a Barcelona vár rá.

 

Lehetetlenség volt megtippelni, melyik német csapat jut a legjobb nyolc közé, de az idegenben aratott 25–24-es sikere után erre hajszálnyival a Löwennek volt több esélye. A Kielbe visszatért az első mérkőzést kihagyó és térdműtét előtt álló Domagoj Duvnjak, valamint a combsérüléséből felépülő René Toft Hansen. A dán beálló nem volt sokáig csapata hasznára, ugyanis már a hatodik percben piros és kék lapot kapott szándékos fejre ütésért.

Ezt követően szerezte meg első gólját a Löwen, amely 0–3-mal indított, de a 22. percben már 9–7-re vezetett. A szünetben 12–12-re álltak a felek, és a második félidőben is fej fej mellett haladtak. Döntőnek bizonyult, hogy a Löwen az utolsó hat percben nem talált a kapuba, Marko Vujin viszont két nagyon fontos gólt is lőtt (24–25). A továbbjutásról döntő gólt Patrick Wiencek szerezte az 58. percben.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Löwen (német)–Kiel (német) 24–26 (12–12)
Legjobb góldobók:
Ekdahl du Rietz 6, Petersson, Sigurdsson 5-5, ill. Bilyk, Vujin 5-5, Wiencek 4
Továbbjutott:
a Kiel, 50–49-es összesítéssel.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
1. meccs
visszavágó
össz.
PPD Zagreb (horvát)–TELEKOM VESZPRÉM22–23
IV. 1.
Bjerringbro Silkeborg (dán)–MOL-PICK SZEGED
24–26
IV. 2.
Kiel (német)–Löwen (német)
24–25
26–24
50–49
Meskov Breszt (fehérorosz)–Flensburg (német)
25–26
IV. 2.
Nantes (francia)–PSG (francia)
26–26
IV. 1.
Montpellier (francia)–Kielce (lengyel)
33–28
IV. 2.
• A Barcelona és a Vardar Szkopje az A-, illetve a B-csoport győzteseként egyenes ágon bejutott a negyeddöntőbe.


A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Bjerringbro Silkeborg vagy MOL-PICK SZEGED–Nantes vagy PSG
PPD Zagreb vagy TELEKOM VESZPRÉM–Montpellier vagy Kielce
Kiel–Barcelona
Meskov Breszt (fehérorosz) vagy Flensburg (német)–Vardar Szkopje
• Az első mérkőzéseket április 19. és 23. között, a visszavágókat április 26 és 30. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém halovány játékkal, öt góllal kikapott az Aalborgtól

Kézilabda
2026.03.12. 20:39

A PSG legyőzte a Magdeburgot, a hatodik helyen zárt a Szeged – így néz ki a folytatás a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.11. 22:44

Lukács és Imre is a mezőny legeredményesebbje volt a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.03.11. 09:05

Még van esélye a Szegednek megszerezni a negyedik helyet a BL-csoportjában

Kézilabda
2026.03.11. 08:09

Nem rózsás a csapataink helyzete a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.07. 12:16

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Férfi kézilabda BL: Szita Zoltánék simán nyertek; a Kielce megelőzte a Veszprémet; a PSG csak ikszelt

Kézilabda
2026.03.04. 22:45

Szép emlékekkel tér vissza Párizsba a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.26. 09:18
Ezek is érdekelhetik