Női kézi NB I: átadták az új csarnokot, szombaton meccs

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2017.02.17. 20:10
Átadták a 2,05 milliárd forintból megépült, ötezer négyzetméter alapterületű, több mint ezer férőhelyes, több funkciós városi sportcsarnokot, az UFM Arénát Mosonmagyaróváron péntek este.

A női kézilabda NB I-ben szereplő MKC már az új otthonában fogadja szombati ellenfelét, az Alba Fehérvárt, és a csarnokavatón várhatóan telt ház várja majd a csapatokat.

A csarnok parketta borítású, a kézilabda mellett alkalmas kosárlabdára, tollaslabdára, röplabdára, teniszezésre és teremlabdarúgásra. Három kisebb termet is kialakítottak, ahol például asztaliteniszezni és a küzdősportokat gyakorolni is lehet.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta: a kormány kiemelt stratégiai célja a sportra nevelés, mert a sport hozzájárul a testi, szellemi és lelki egészség megőrzéséhez.

Emlékeztetett: a kormány azon dolgozik, hogy „sportnemzetből sportoló nemzet legyünk”. A cél érdekében 26 tornaterem épül az országban, hogy a közoktatásban részt vevő gyermekek eszközfeltételeit javítsák.

Ez 1 millió 173 ezer gyermeket érint. A Sport legyen a tied program keretében pedig tíz sportággal ismerkedhetnek meg a diákok, ami hozzájárul egészségük megőrzéséhez, az egészséges életmód népszerűsítéséhez, továbbá elősegíti a belépést az utánpótlásrendszerbe.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangoztatta: mintegy másfél milliárd forint több mint hatvan helyi vállalkozás társasági adójából gyűlt össze a csarnokra, amely ilyen formájában kifejezetten közösségi épület lett.

A sportcsarnok építésére 240 millió forint állami, 318 millió forint önkormányzati támogatás volt, az egyesületi önrész pedig közel 50 millió forint.

A város szeretné, ha a jövőben megvalósulna az atlétikai pálya korszerűsítése és egy új uszoda építése.

Bokor Ákos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja kiemelte: a szövetség 2010-ben Új pályán címmel tízéves stratégiát alkotott, amelynek az egyik célja az volt, hogy megnöveljék a sportolók számát. Az elmúlt évben közel a duplájára nőtt a kosárlabdában a sportolók száma 2010-hez képest.

Hangoztatta: eddig közel nyolcvan tornatermet, csarnokot újítottak fel, vagy építettek.

Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármestere történelmi eseménynek nevezte az avatást és elmondta, hogy az épület használatbavételi engedélye megvan.

Drescher Ottó, az építtető és a csarnokot üzemeltető Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 elnöke arról beszélt, hogy az alapkövet 2015 nyarán tették le, s a csarnok tavaly decemberre készült el. A névadó azért lett a mosonmagyaróvári UFM Egyesült Habanyaggyártó Bt., mert a társasági adóból befolyt összeg hatvan százalékát adta a cég.

Guntram Thurnher, az UFM Egyesült Habanyaggyártó Bt. ügyvezetője beszédében elmondta, hogy a névhasználati megállapodást tíz évre kötötték, de az együttműködés igény esetén meghosszabbítható.

Legfrissebb hírek

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Női kézi NB I: megkapta aranyérmeit az ETO; Szucsánszki, Cvijics és Hornyák Dóra is elbúcsúzott

Kézilabda
2026.05.31. 19:59

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
2026.05.24. 19:37

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04

Női kézi: az Eger feljutott az élvonalba

Kézilabda
2026.05.16. 22:08

Női kézi NB I: alaposan megizzadt a Fradi, amely drámai hajrában legyőzte a DVSC-t

Kézilabda
2026.05.16. 17:05
Ezek is érdekelhetik