Női kézi BL: a címvédő edzője szerint a Győr a favorit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.11. 12:42
A címvédő Buducsnoszt Podgoricát irányító Dragan Adzsics szerint a Győri Audi ETO KC a legnagyobb esélyese a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének.
A Buducsnoszt címvédőhöz méltóan kettős győzelemmel búcsúztatta a nagybányaiakat a BL negyeddöntőjében, ám a montenegrói csapat vezetőedzője nem saját magukat tartja a budapesti négyes döntő legnagyobb esélyesének, hanem a Győrt.

„Nem mi vagyunk a favoritok – mondta Dragan Adzsics. – A győriek az idény kezdete óta dominálnak, nagyra tartom az általuk alkalmazott rendszert, és nagyszerű edző irányítja őket. Hazai környezetben játszhatnak majd, nekik van a legjobb esélyük elhódítani a trófeát.”

A final four résztvevői (Győr, Buducsnoszt, Vardar Szkopje, CSM Bucuresti) ugyanabban a középdöntős csoportban szerepeltek, sok újat nem tudnak egymásnak mutatni.

„Tudjuk, milyen a négyes döntőben részt venni, és hisszük, hogy képesek leszünk két jó meccset játszani Budapesten. Be akarunk jutni a döntőbe, ott pedig már minden elképzelhető. A final four összes csapatával találkoztunk már ebben a szezonban, nyugodtan mondhatjuk, hogy a legjobbak jutottak be a legjobb négy közé. Egyértelmű, hogy nehezebb lesz, mint az utóbbi két évben volt, de elemeztük mindegyik lehetséges ellenfelünket, készen állunk a ránk váró kihívásra.”

A final fourt május 7-én és 8-án rendezik a budapesti Papp László Sportarénában. A sorsolást pénteken 11 órakor a Groupama Arénában tartják.

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39