Férfi kézi Eb: ennyit arról, hogy kidőltek a német szélsők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.22. 15:20
Ahhoz képest, hogy első középdöntős ellenfelünk, Németország keretéből sorra estek ki a szélsők a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság rajtja előtt, a legtöbb gólt Dagur Sigurdsson együttese lőtte szélről a csoportkörben.

Az Eb hivatalos honlapján vezetett statisztikák szerint a németek 28 találatot jegyeztek a szélről, ami messze több, mint amire a legtöbb válogatott képes volt. Elgondolkodtató, hogy a mieink csak 8 gólig jutottak, ami a lengyelek mellett a legalacsonyabb szám.szélről, ami messze több, mint amire a legtöbb válogatott képes volt. Elgondolkodtató, hogy a mieink csak 8 gólig jutottak, ami a lengyelek mellett a legalacsonyabb szám.

Az átlövőjátékunk viszont biztató volt eddig, összesen 32 gólt értünk el, csak az oroszok (33) és a fehéroroszok (34) voltak képesek többre. Az 51 százalékos eredményesség is jónak mondható. Beállóban a 71 százalékunkkal szintén a jók köré tartozunk, a norvégok 92 százalékával (12 lövésből 11 gól) senki nem tudta felvenni a versenyt.

Hetesből ugyanakkor már hetet is kihagytunk, az 59 százalék pedig az oroszok után a második leggyengébb.

A góllövőlistát a fehérorosz Sziarhej Rutenka vezeti a csoportkör után 25 találattal, a macedón Kiril Lazarov és a spanyol Valero Rivera (21-21) előtt. A kanadai táblázaton már a gólpasszlistát vezető dán Mikkel Hansen áll az élen (17 gól+22 gólpassz), megelőzve Rutenkát (25+10).

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24
Ezek is érdekelhetik