Női kézi: Kevés dologtól viszolygok úgy, mint a kapitányi megbízatástól – Elek G.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.26. 11:26
null
Elek Gábor egyelőre marad a klubedzőségnél (Fotó: Veres Viktor)
Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában elmondta: meggyőződése, hogy a klubedzőség és a válogatott szövetségi kapitányi pozíciója összeférhetetlen, ráadásul egyelőre nem is érdekelné a nemzeti csapat irányítása. 

A Magyar Kézilabda-szövetség a kudarccal zárult, 11. helyet hozó világbajnoki szereplés után keres új szakvezetőt a távozó Németh András helyére.

„Meggyőződésem, hogy a klubedzőséget és a szövetségi kapitányi munkát nem lehet együtt csinálni. Nagyon kevés dologtól viszolygok úgy, mint a szövetségi kapitányi megbízatástól, ennélfogva egyértelműen nem a válaszom. Nem az az ember vagyok, aki évi hat-nyolc hetes munkával eredményes tudna lenni, vagy kielégítené ez a hat-nyolc hetes munka. Ez egyelőre nem az én világom. Lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor azt mondom, érdekel vagy izgat ez a feladat, de pillanatnyilag borzasztóan nem” – vélekedett Elek Gábor.

„Az elmúlt években talán az egyedüli magyar edző vagyok, aki címeket tudott nyerni egy zömében magyar játékosokból álló csapattal – ezek tények, erre büszke vagyok. De a szövetségi kapitányé egy teljesen más jellegű munka” – tette hozzá a Fradi vezetőedzője, aki korábban egy interjúban elárulta, kétszer már visszautasította a kapitányi posztot.

Legfrissebb hírek

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
12 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
14 órája

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
15 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
20 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
20 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57