Férfi kézi: 114 kilós szlovén válogatott tart Szegedre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.18. 10:34
null
Matej Gaber (jobbra) inkább védekezésben jeleskedik – itt éppen a 2015-ös vb-n (Fotó: AFP)
Francia lapértesülés szerint Matej Gaber, a Montpellier férfi kézilabdacsapatának szlovén válogatott beállója a következő idénytől a Mol-Pick Szeged játékosa lesz.


Miha Zvizej a Toulouse mezét jövő nyáron a Montpellier-ére cseréli. Új csapatában egy másik szlovén beállót, Matej Gabert pótolja majd, aki a L'Équipe írása szerint a Szegedben folytatja pályafutását.

A 24 éves Gaber 198 cm magas és 114 kilós, 2013-ban igazolt a Montpellier-be, előtte kétszer nyert szlovén bajnokságot a Velenjével. A BL mostani kiírásában kétszer is pályára lépett a Szeged ellen a francia csapat színeiben, összesen három gólt lőtt ezeken a mérkőzéseken.

Ha tényleg Szegedre szerződik, akkor a Tisza-partiaknál több beállótól is megválhatnak, hiszen jelenleg a csapatot erősíti Zubai Szabolcs, Vladimir Vranjes, valamint Hegedüs Márk, és a jövő nyáron Balatonfüredről érkező Bánhidi Bence is ezen a poszton játszik.

Gaber két honfitársa, Stas Skube és Mario Sostaric (mindkettő Velenje) szintén Szegedre tart, a Pick mostani szlovén klasszisa, Dean Bombac viszont a hírek szerint az idény végén a Kielcébe távozik.

Legfrissebb hírek

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17

Sokáig közel állt a bravúrhoz, végül három góllal kikapott a Szeged a Barcelonától

Kézilabda
2025.04.24. 20:33

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38
Ezek is érdekelhetik