Barcelona: csökken a kosár- és a kézicsapat költségvetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.27. 06:19
Négy csapatsportban, kosárlabdában, kézilabdában, futsalban és görhokiban is visszaesik a Barcelona éves költségvetése, jelentette be Josep Maria Bartomeu klubelnök egy szponzori rendezvényen.

A Diario Gol jelentése szerint a Bartomeu a Lassa gumigyárral kötött szponzori szerződés bejelentésekor mondta el, hogy a klub 38 millió eurót különít el e négy csapatsportra. A szponzortól befolyó összegből éves szinten ötmilliót fordítanak e négy sportágra, a tévés és egyéb bevételeken felül a klub 30.5 millió eurót áll saját, 633 milliós büdzséjéből, amelynek ez az összeg az öt százalékát teszi ki. A Barca eddig kilenc százalékot különített el a négy szakosztálynak.

A Diario Gol azt írja, a kosárlabda-szakosztály éves költségvetése 24 millió euró lesz, ezzel a CSZKA Moszkva, a Fenerbahce és a Real Madrid után a negyedik legtehetősebb klubnak tekinthető Európában a katalán egyesület.

A kézilabdázók költségvetése is csökkent, most hétmillió euró – a Barca kettőt keresett Nikola Karabatic PSG-be szerződésével. A párizsi klub 15 millióból gazdálkodik.

Bartomeu jelezte, hogy bár most csökkent a költségvetés, a hamarosan felépülő, tízezer néző befogadására képes új Palau Blaugrana csarnok átadása után nyolcmillió eurós bevételnövekedést vár a Barcelona.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09