Női kézi: medvéből tigris lett a korábbi győri kedvenc

2015.06.25. 16:52
Aurelia Bradeanu a Corona Brasov női kézilabdacsapatából a román bajnoki címvédő CSM Bucuresti-be igazolt.

A 253-szoros román válogatott Aurelia Bradeanu a Corona Brasov előtt játszott az Oltchim Valceában, a Rapid Bucuresti-ben, 2004-től 2011-ig pedig a Győri ETO-ban. Pályafutása ötödik, egyben valószínűleg utolsó klubja a CSM Bucuresti lesz, amellyel kétéves szerződést kötött.

„A legutóbbi két szezonban medve voltam, most tigris lettem – utalt a 36 éves Bradeanu legutóbbi, illetve új klubjának becenevére. – Tudom, hogy nagy lesz a harc a csapatba kerülésért, de már megszoktam ezt a helyzetet. Mindent megteszek, hogy elérjük a céljainkat. Szeretnék úgy visszavonulni, hogy játszottam a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.”

Bradeanu mellett a svéd Isabelle Gulldén és a brazil világbajnok Ana Paula Rodrigues is a bukaresti együttest erősíti, amely tehát igen jól áll irányítóposzton.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó

Jégkorong
2026.08.01. 16:15

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26

A jégkorong Erste Liga pontkirálya marad Brassóban

Jégkorong
2026.06.18. 17:42

Erste Liga: Mesikämmen Gyergyóból a rivális Brassóhoz igazolt

Jégkorong
2026.06.17. 15:37

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
2026.06.08. 17:31

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

A CSM Bucuresti harmadszor lett bronzérmes a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.07. 16:38