Férfi kézi BL: a sérült kieli kapus védene a Szeged ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 17:05
Andreas Palicka, a Kiel férfi kézilabdacsapatának svéd kapusa a Mol-Pick Szeged elleni BL-negyeddöntő visszavágóján már védeni szeretne – bár az orvosok még nem javasolják neki.

A Kiel talán a világ legerősebb keretű férfigárdája, ám kapusposzton mostanában problémái vannak. Márciusban Andreas Palicka combizomszakadást szenvedett, majd a szintén svéd Johan Sjöstrand vírusos betegséggel dőlt ki. Az egyetlen bevethető kapus a 22 éves dán Kim Sonne-Hansen maradt a német sztáregyüttesnél, amely ezért reaktiválta korábbi játékosát, a 42 esztendős Steinar Egét.

A negyeddöntő első, szegedi mérkőzésén a veterán norvég és Sonne-Hansen sem remekelt, ennek is köszönhető, hogy a fantasztikusan játszó Tisza-partiak 31–29-re győzni tudtak.

A vasárnapi visszavágón más lehet a helyzet, Palicka ugyanis már csapata rendelkezésére állna.
„Bár az orvosok szerint még két hétre szükségem van a felépüléshez, én szeretnék visszatérni – nyilatkozta Palicka az európai szövetség honlapjának. – Agresszívabb és összeszedettebb védekezésre lesz szükségünk ahhoz, hogy megverjük otthon a Szegedet.”

„Javulnia kell a kapusteljesítményünknek, akárki is lesz a pályán, de vasárnap extra energiát kapunk a közönségünktől” – tette hozzá Ege.

Az EHF cikke szerint Sjöstrand továbbra is lázzal küzd, ezért szereplésére nincs sok esély a visszavágón.

Legfrissebb hírek

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23

A Veszprém megverte odahaza az előző BL-idény bronzérmesét

Kézilabda
2025.09.18. 20:20

Férfi kézi BL: a vége szoros lett, de Rostáék simán kikaptak Norvégiában

Kézilabda
2025.09.17. 20:18

Van min javítania a Szegednek, de megszerezhető a két BL-pont Dániában

Kézilabda
2025.09.17. 10:35

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.09.13. 23:23
Ezek is érdekelhetik