Női kézi NB I: súlyos sérülést szenvedett a Loki kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 18:52
A női kézilabda NB I alapszakaszának befejezése után négynapos pihenőt kaptak a DVSC-TVP-Aquaticum játékosai, szerda délután azonban már újra edzett a csapat. Rossz hír, hogy Lajtos Nóra kapusra térdműtét vár, így számára véget ért az idény – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Lajtos még ősszel, a Siófok elleni idegenbeli mérkőzésen sérült meg, és bár azóta visszatért a kapuba, a Békéscsaba elleni meccsen egy rossz mozdulat után érezte, hogy baj van a térdével. A vizsgálatok során kiderült, hogy a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja.

„Jövő hét pénteken műti meg dr. Abkarovits Géza a bal térdemet a fehérvári kórházban, így a rájátszásban csak szurkolóként segíthetem a csapatot – mondta a dvsckezilabda.hu-nak a 29 éves kapus. – Remélem, jól sikerül a műtét, a rehabilitáció sikere pedig rajtam is múlik. Szeretnék minél hamarabb visszatérni!"

Lajtos sérülése miatt mától a felnőttekkel készül a juniorok kapusa, Kiss Bernadett.

A DVSC a hetedik helyen zárta az alapszakaszt, így két bónuszponttal kezdi meg az 5–8. helyért zajló rájátszást.

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik