Női kézi: megműtötték az Újváros „mozgásfüggő” kapusát

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 11:56
Térdsérülést szenvedett a szkopjei EHF-kupa-mérkőzés visszavágója előtt a Dunaújvárosi KKA kapusa, Vig Vivien. A fiatal kézilabdázót azóta megműtötték, de reméli, hogy a 2015-ös esztendő első bajnokiján ott lehet társai között.

„Balszerencsés volt számomra a szkopjei mérkőzés, mert a bemelegítésnél ráléptem egy labdára, letapadt a jobb lábam és ment vele a térdem is. Azonnal a kórházba szállítottak, ahol annyit állapítottak meg, hogy nincs törés, de a pontos diagnózis felállításhoz meg kellett várni a hazautazást. Az itthoni vizsgálatok alapján kiderült, hogy a jobb térdemben a porc alá beszorult egy izom, valamint a belső oldalszalagom több helyen is beszakadt, ezért elkerülhetetlen volt a műtét, amelyet szerdán el is végzett csapatunk orvosa, dr. Úr Viktor” – nyilatkozta Vig Vivien a kohaszkezi.hu-nak. Vig Vivien a kohaszkezi.hu-nak.

A beavatkozást követően kaptam egy speciális térdgépet, ami bokától egészen combig tartja a lábam, amelyet most három hétig nem hajlíthatok. Egyelőre ágyhoz vagyok kötve, de reményeim szerint már nem sokáig, mert mozgásfüggő vagyok, s nehezen viselem a tétlenséget. Csütörtökön megyek varratszedésre, majd ezt követően elkezdem a fizikai edzéseket, mert felsőtestre azért erősíthetek, és szeretném magam a lehető legjobb formában tartani addig, míg elkezdhetem végre a tényleges edzéseket is.”

„Ezt a három hetet kell most kibírnom jelentős mozgás nélkül, majd elkezdhetem a gyógytornát, s a combom megerősítését, amire mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a sérült oldalszalagot tehermentesíteni tudjam. Négy-öt héten belül már teljes edzésmunkát végezhetek, s a januári, Siófok elleni meccsen már nagyon szeretnék pályára is lépni” – mondta a válogatott kapus.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
11 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik