Női kézi: Penezic Győr, Vardar, Buducsnoszt versenyfutást vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 18:48
Andrea Penezic, a Vardar Szkopje női kézilabdacsapatának új szerzeménye szerint a következő idényben is a Győri ETO, a Buducsnoszt és a Vardar küzd majd a legjobb eséllyel a Bajnokok Ligája-elsőségért.

A Vardar Szkopje a hétvégén mutatta be hivatalosan öt új játékosát. A macedón csapat a nyáron a német Anja Althausszal, a szlovén Barbara Lazoviccsal, a horvát Andrea Peneziccsel, valamint két orosz kézilabdázóval, Olga Csernoivanenkóval és Alena Ihnevával erősített.

A Krim Ljubljanát elhagyó Penezic az ehfcl.com-nak nyilatkozott a női BL-ben 2014-ben bevezetett négyes döntőről, valamint a sorozat következő kiírásának esélyeseiről.

„Tetszik az ötlet, jót tesz a női kézilabdának, hogy átvették a férfiaknál már bevált lebonyolítási rendet – mondta Penezic. – Más felkészülést igényel, hiszen két rendkívül nehéz mérkőzést kell lejátszani rövid időn belül, de ez mind a négy csapatra igaz, így nem hiszem, hogy ez probléma lenne. A favoritokat tekintve szerintem semmi sem változott, mivel a Győr, a Buducsnoszt és – természetesen – a Vardar indul a legjobb eséllyel a címért.”

Az előző szezonban a Vardar harmadik lett a BL-ben, míg a döntőben a Győr 27–21-re nyert a Buducsnoszt ellen.

Legfrissebb hírek

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
4 órája

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
21 órája

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

Bajnokok Ligája
2025.07.14. 17:35
Ezek is érdekelhetik