Női kézi NB I: az 5-8. hely a cél Debrecenben

MTI MTIMTI MTI
2014.08.06. 15:41
Az 5-8. hely a célja a női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC-TVP-Aquaticum csapatának, amely alaposan átalakított kerettel vág neki a következő szezonnak.

Ábrók Zsolt, a klub ügyvezetője elmondta, a holtszezonban nyolc játékos távozott a csapattól, és hat új szerzemény érkezett. Kelemen Éva (Békéscsaba), Horváth-Pásztor Bettina (Veszprém), Sirián Alexa Szederke (Győr), Bárány Krisztina (Eger), Bobana Klikovac (Montenegró) és Lilia Gorilszka csatlakozott a kerethez.

A csapat szakmai munkáját továbbra is Köstner Vilmos szakmai igazgató, Varga József vezetőedző és Boros Ferenc edző irányítja. Varga József úgy értékelte, hogy az új igazolásokkal minden poszton stabilabb lett a csapata.

Papp László alpolgármester, a többségi tulajdonos önkormányzat nevében célként tűzte ki a csapat elé, hogy a következő bajnoki idényben az 5-8. helyen végezzen.

Ehhez – mint mondta – az önkormányzat minden segítséget megad. A csapat 100-120 millió forintos költségvetéséhez 70 millióval járul hozzá az önkormányzat, illetve egyik cége, a kézilabdás lányokat Szponzoráló Aquaticum Gyógyfürdő Kft.

Ezen túlmenően szakmailag és anyagilag is szeretnék erősíteni az utánpótlásképzést, s megfelelő nézőszám esetén a Főnix Csarnokot is a csapat rendelkezésére bocsátják – fűzte hozzá a Debrecen vállalkozói vagyonáért felelős és stratégiai kérdésekben illetékes alpolgármester.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07