Női kézi BL: holland vagy szerb ellenféllel selejtez a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.23. 14:41
null
A Fradi ismét selejtezőben juthat be a BL-be, a Győr három final fourossal is összekerülhet
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a férfi után elkészítette a női Bajnokok Ligája-selejtező és csoportkör sorsolásának kiemelését. Ezek alapján a selejtezőben az FTC biztosan elkerüli a Midtjyllandot, és első körben holland vagy szerb csapattal találkozik. A főtábla esetében a Győr az első kalapba került, és még az is előfordulhat, hogy a final four négy résztvevőjéből három azonos csoportba kerül.

 

A selejtező sorsolását június 26-án 14 órakor tartják, míg a meccseket szeptember 20-án és 21-én rendezik. Két négycsapatos tornára kerül sor, ahonnan a győztesek jutnak fel a főtáblára. A sorsolásnál egy első és egy negyedik kalapost, valamint egy második és egy harmadik kalapost párosítanak össze az elődöntőben. A Fradi biztosan elkerüli a legerősebb Midtjyllandot, az elődöntőben a holland Dalfsen vagy a szerb Radnicski lesz az ellenfele.

A Győr az első kalapból várja a csoportkör június 27-én, 18 órakor kezdődő sorsolását, ezért biztosan elkerüli a montenegrói Buducsnosztot, a norvég Larvikot és a szlovén Ljubljanát, a final four másik két résztvevőjével (Midtjylland, Vardar) viszont összekerülhet. Azonos országbeliek nem kerülhetnek ugyanabba a csoportba.

A lebonyolítás az idén Budapesten sikerrel debütáló négyes döntő miatt változik. A főtáblán négy négyes csoportban zajlanak a küzdelmek, az első három-három csapat jut a középdöntőbe. Ott két hatos csoportban játszanak a csapatok, az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe. A negyeddöntő győztesei vehetnek részt a final fourban.

NŐI KÉZILABDA BL, 2014–15
A CSOPORTSORSOLÁS KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap: Győri Audi ETO KC (magyar), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Larvik HK (norvég), RK Krim Ljubljana (szlovén)
2. kalap: Viborg HK (dán), HCM Baia Mare (román), Thüringer HC (német), Dinamo Volgograd (orosz)
3. kalap: Vardar Szkopje (macedón), Metz Handball (francia), Hypo Niederösterreich (osztrák), RK Lokomotiva Zagreb (horvát)
4. kalap: IK Sävehof (svéd), MKS Selgros Lublin (lengyel), 1. selejtezőcsoport győztese, 2. selejtezőcsoport győztese

KALAPBEOSZTÁS A SELEJTEZŐCSOPORTOK SORSOLÁSÁHOZ
1. kalap: FTC-Rail Cargo Hungaria (magyar), FC Midtjylland (dán)
2. kalap:
Byasen Trondheim (norvég), HC Leipzig (német)
3. kalap:
HC Podravka Vegeta (horvát), HC BNTU-BelAz Minszk (fehérorosz)
4. kalap:
Sercodak/Dalfsen (holland), ZRK Radnicski Kragujevac (szerb)

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
6 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
20 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
Tegnap, 16:00

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46