Női kézi MK: elkapná a Fradi a Győrt a döntőben

MTI MTIMTI MTI
2014.04.24. 15:41
null
A Győr és a Fradi összecsaphat a kupadöntőben (Fotó: Czerkl Gábor)
Sorozatban tizedszer nyerheti meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győr, ám legnagyobb hazai riválisa, az FTC is szeretné megszerezni az elsőséget.  

A Ringroup MK négyes döntőjére Dabason kerül sor pénteken és szombaton. A trónkövetelő – a 11 kupasikerével az örökrangsort vezető Vasas mögött második – Ferencváros jól ismeri a csarnokot, hiszen korábban a BL-ben és a KEK-ben itt fogadta ellenfeleit.

Jeney Zsolt Ákos, az FTC szakosztályelnöke az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: először is szeretnének döntőbe jutni, majd ott a tavaly szeptemberi formát hozva legyőzni a címvédőt.

Kelecsényi Ernő, a győriek klubelnöke „viszontválaszában" jelezte: nem akarnak a múlttal foglalkozni, már csak azért sem, mert a következő három, három és fél hét dönti el, milyen lesz számukra a szezon megítélése. Az ETO az MK négyes döntője után egy héttel a Bajnokok Ligája final fourban, majd az NB I fináléjában érdekelt.

Pitz András, a siófokiak, és Tenk Gábor, a veszprémiek képviselője egyformán abban reménykedik, hogy csapatuk a harmadik helyet megszerzi, s így a következő idényben a nemzetközi kupában szerepelhet. A Veszprém tavaly bronzérmes volt.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke megjegyezte: külön örül annak, hogy a bajnoki döntőbe is bekerült Győr és FTC mellett a bajnoki középmezőny (Siófok) és az alsóház (Veszprém) egy-egy csapata is ott lehet a final fourban.

„Nagy csatára számítok, hiszen a Magyar Kupa harmadik helye is európai kupaindulási jogot érhet" – tette hozzá.

Az MK négyes döntőre kétnapos jegyek válthatók 3000, 4000 és 5000 forintos áron. A sajtótájékoztatót „meglátogatta" a horvátokkal közös decemberi női Eb kabalaállata, egy rókalány, amelynek a szervezők nemzetközi (angol) nevet keresnek. A névadó játék június 10-ig tart.

NEM MINDENNAPI SZURKOLÁS VÁR A GYŐRI KÉZISEKRE

A NŐI KÉZILABDA MK NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA (DABAS)
ELŐDÖNTŐK
Péntek:

Veszprém Barabás-Duna Takarék–FTC-Rail Cargo Hungaria 17.00
Siófok-Galérius Fürdő–Győri Audi ETO KC 19.00

Szombat:
A 3. helyért 12.00
Döntő 14.00

Az örökranglista:
12-szeres győztes: Vasas
11-szeres: FTC
9-szeres: Győr
5-szörös: Debrecen, Dunaferr
3-szoros: Bp. Spartacus
2-szeres: Vörös Lobogó, TFSE, Bakony Vegyész
1-szeres: Vörös Meteor, Bp. Szikra, Goldberger SE, Építők

Az utóbbi tíz kiírás győztese:
2013: Győr
2012: Győr
2011: Győr
2010: Győr
2009: Győr
2008: Győr
2007: Győr
2006: Győr
2005: Győr
2004: Dunaferr
Az összes női döntő eredménye

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
16 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
2026.08.14. 19:26

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46