Női kézi: Bukarestbe tart A. Bulatovics is, új larviki átlövő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.04. 22:40
A montenegrói Pobjeda című lapban megjelentek szerint biztosan távozik a szlovén Krim Ljubljana női kézilabdacsapatától Andjela Bulatovics. Az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok játékos az új román kirakatcsapatban, a CSM Bucuresti-ben folytathatja pályafutását.

„Nincs semmi, ami itt tartana a Krimnél. Tárgyalok a bukarestiekkel, és a következő napokban kiderülhet, hol folytatom. Még nem száz százalék, hogy oda igazolok, néhány dologban még meg kell egyezni” – mondta a 27 éves játékos, akinek csapattársai közül a beálló Oana Manea és a kapus Talida Tolnai már elkötelezte magát a román klubhoz.

A Larvik is megkezdte az igazolásokat a következő szezonra: a norvég rekordbajnok szerződtette a 67-szeres válogatott Mari Molidot a Levanger HK-tól. Juhász Gabriella csapattársa a nyáron csatlakozik a piros-fehérekhez, három évre kötelezte el magát az együtteshez, így a 23 éves átlövő a jövőben már főállásban foglalkozhat kézilabdával.

„Mari nagyszerű frissítés a keretünk számára. Fiatal és védőként már bizonyított nemzetközi szinten. Ilyen típusú játékosokra van szükségünk. Ráadásul Mariban sok potenciál van a pálya másik felén is. Érdemes lesz követni a további fejlődését” – nyilatkozta az új szerzeményről Ole Gustav Gjekstad, a Larvik vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
11 órája

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
2026.01.16. 09:53

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.27. 18:22

Női kézilabda: montenegrói legenda lett a CSM Bucuresti új edzője – hivatalos

Kézilabda
2025.11.28. 16:37

Herrem remekelt, de csapata kikapott a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.11.15. 21:37

A legutóbbi négy BL-meccsen három vereség – menesztette vezetőedzőjét a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.11.04. 11:57
Ezek is érdekelhetik