Női kézi BL: Görbicz a Ljubljanát másolná Norvégiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 12:51
Görbicz Anita szerint péntek este a Larvik otthonában esedékes Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Győri Audi ETO KC-nak a Ljubljana múlt heti produkcióját kell lemásolnia, és akkor két ponttal távozhat a 20 órakor kezdődő találkozóról.

„Bár a Larvik kikapott a Ljubljanától a múlt hét végén, a csapatról jól tudjuk, hogy az utolsó pillanatig harcol. A játékstílusa évek óta hasonló, tudjuk, mire kell odafigyelnünk szombaton, és, ahogy azt a Ljubljana is tette, igyekszünk megakadályozni, hogy a saját játékát játssza” – mondta Görbicz Anita.

Ambros Martín vezetőedző még a múlt héten a Podgorica elleni döntetlenre is visszatekintett, de elmondta, nem aggódik az új feladat miatt.

„Én úgy értelmezem, hogy a Podgorica ellen nem vesztettünk, hanem szereztünk egy pontot. Elégedett vagyok a csapattal, mert bár messze a saját szintünk alatt játszottunk és nem hoztuk ki magunkból, ami bennünk van, mégis otthon tartottunk egy pontot – mondta Ambros Martín. – Természetesen keményen dolgozunk a hibák kijavításán, nem aggódom a folytatás miatt. A tavalyi évünk fantasztikusra sikeredett, de az idén ez már semmit sem számít. A verseny minden idényben újrakezdődik, változnak az ellenfelek, minden meccs más és más, és nekünk mindig csak a következőre szabad koncentrálnunk.”

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
7 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Szilágyi Zoltán: Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerét arattuk

Kézilabda
2026.01.19. 06:31
Ezek is érdekelhetik