Férfi kézi: Nagy László a Szeged ellen már játszana

2014.02.25. 17:03
Eklemovics Nikola személyében magyar útlevéllel is rendelkező játékost, mellette pedig román, szlovén, bosnyák, spanyol, szerb és horvát légiósokat is csatasorba állít majd a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében a lengyel Wisla Plock az MKB-MVM Veszprém ellen. A magyar bajnoknál egyetértenek abban, hogy nem szabad lebecsülni az elenfelet. Nagy László pedig a Szeged elleni hétvégi bajnokiról is beszélt, amelyen már nagyon szeretne játszani.

„Örülnünk kell annak, hogy a Vardart elkerültük, de ettől még nem érezhetjük magunkat teljes biztonságban, mert a Wisla is klasszisnak számító csapat. Tudását bizonyítja, hogy hazai közönsége előtt a korábbi Bajnokok Ligája-győztes THW Kieltől csupán egygólos vereséget szenvedett. Az évről évre többet mutató lengyel kézilabdázás reprezentánsa elleni márciusi összecsapáson keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy az első mérkőzésen idegenben is tartani tudjuk a lépést a Plock csapatával” – nyilatkozta a sorsolás után Carlos Ortega, az MKB-MVM Veszprém vezetőedzője a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, emlékeztetve arra, hogy a most nekik kisorsolt csapat edzője honfitársa, Manuel Cadenas Montanés, aki nagy tiszteletnek örvend a kézilabda világában.Carlos Ortega, az MKB-MVM Veszprém vezetőedzője a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, emlékeztetve arra, hogy a most nekik kisorsolt csapat edzője honfitársa, Manuel Cadenas Montanés, aki nagy tiszteletnek örvend a kézilabda világában.

A csoportselejtező meccseken a lehetséges húszból csupán nyolc pontot begyűjtő lengyel vetélytársat Nagy László, az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya sem véli lebecsülendő ellenfélnek.

„A hosszabb ideje a lengyel bajnokságban szereplő korábbi veszprémi Nikola Eklemovics Wislája sok jó külföldi játékost szerződtetett, és úgy tűnik, minden posztra megtalálták az emberüket. A dán Aalborg együttesével valószínűleg jobban jártunk volna, de ez csak feltevés. Nehéz lesz az első meccsen idegenben, körülbelül hasonló légkörben, amit a mi szurkolóink szoktak teremteni a Veszprém Arénában. Ettől függetlenül nekünk olyan eredmény birtokában kell hazatérnünk, ami egy, a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé pályázó együtteshez méltó” – hangsúlyozta Nagy László.

A mostanra már jelentősnek mondható edzéshiánnyal küzdő csapatkapitány – ha csak rajta múlik – sérülése után mindenképpen pályára szeretne lépni a szombati mérkőzésen, a Pick Szeged elleni örökrangadón, amelyet a két rivális csapaton kívül spanyol mestereik is presztízsmérkőzésként emlegetnek.

„A tavalyi szegedi vereség után a visszavágás vágya fűti csapattársaimat, és ez meg is fog látszani a teljesítményeken” – mondta a szombati bajnokiról Nagy.

Mint ismert, a mai sorsoláson kiderült, hogy a Wisla Plock lesz az MKB-MVM Veszprém ellenfele a nyolcaddönttőben.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik