Mocsai Lajos: Nem mindennapi sportélmény lesz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 08:56
null
Könnyen lehet, hogy Harsányi Gergely szombaton ismét szembe találja magát José Manuel Sierrával (Fotó: Action Images)
Debrecen már a szombati magyar–spanyol férfi kézilabdameccs lázában ég, csupán egyetlen apró dolog hiányzik a teljes boldogsághoz, egy nagyjából húszezer férőhelyes sportcsarnok. A Főnix ugyan Magyarország második legnagyobb fedett sportlétesítménye, ám az hamar kiderült, hogy a magyar férfiválogatott népszerűsége – no meg a vendég spanyolok veretes eredménysora – miatt ezúttal szűknek bizonyul a tizenegy éve átadott aréna. A hatezer belépő napok alatt gazdára talált, azóta új össznépi játék terjed a hajdúsági megyeszékhelyen: jegyet szerezni a kézimeccsre!

 

PÉNTEKEN MODELL ÉRTÉKŰ STRATÉGIA EDZÉST TARTUNK

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón elmondta: pénteken a két csapat modell értékű stratégiai edzést tart a Főnix Csarnokban, ami azt jelenti, hogy előre megállapodtak, milyen rendszerben folyik majd a tréning.

„A káosz-játék, az ellenfél gondolatainak kitalálása és a fejekből ellopása, majd ellenük fordítása az, amiben remekelnek és ami be is szokott jönni nekik” – nyilatkozta a szakvezető az ellenfélről.

Bővebben itt olvashat a sajtótájékoztatón elhangzottakról!

Időközben már mindkét válogatott befutott Debrecenbe, s elfoglalta szálláshelyét a belvárosi Hotel Lyciumban. Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerda délelőtt éppen a jegyzeteit rendezgette, amikor a Nemzeti Sport felkereste.

„A kerethez érkező játékosok eltérő terhelést kaptak az elmúlt időszakban, ennek megfelelően állítottuk össze a válogatott heti edzésprogramját – kezdte a szövetségi kapitány. – Kondicionáló és taktikai edzés is szerepelt a műsorban, míg szerda délelőtt egyéni program szerint dolgoztak a játékosok. Debrecen remek vendéglátó, minden adva van hozzá, hogy tartalmasan tudjuk eltölteni az időt. Precízen, profi módon gondoskodnak rólunk és a spanyolokról egyaránt. A legfontosabb, hogy ezen a héten is alakuljon a magyar válogatott közössége, fejlődjön a csapategység.”

„Érezzük a felelősségét, hogy ilyen nagy az érdeklődés a magyar válogatott fellépése iránt, s igyekszünk megfelelni a szurkolók elvárásainak. Érdekes lesz a pénteki, zárt kapus tesztmérkőzés, amelyen a két csapat különböző taktikai formációkat próbálhat ki, majd másnap jöhet az éles meccs telt házas csarnokban. Még ha világbajnok is az ellenfél, mi a saját védekezésünk gerincét igyekszünk kialakítani, saját támadó stratégiánkat csiszolni. Az ellenfélnél 14 vb-aranyérmes lép pályára, úgyhogy nem mindennapi sportélményben lesz részük a nézőknek.”

FELVEZETÉSKÉNT IFICSATA
Szombaton 16 órakor kezdődik a Főnix Csarnokban a Magyarország–Spanyolország mérkőzés, a 13.30-kor kezdődő előmeccsen pedig a két ország ifjúsági válogatottja lép pályára, vélhetően több ezer néző előtt. A magyar válogatottban három debreceni nevelésű, jelenleg Tatabányán játszó kézilabdázó is pályára léphet, Juhász Ádám, Boros Tamás és Jóga Norbert. Mindhárman a hajdúsági megyeszékhelyen kezdtek el játszani, s most azzal a reménnyel térnek vissza, hogy lesz még a városban élvonalbeli férficsapat. A belépőjeggyel rendelkezők a mérkőzésen helyeiket érkezési sorrendben foglalhatják el.

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG

Debrecen, Főnix Csarnok, November 2., 16.10

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Mikler Roland (Pick Szeged), Pallag Péter (Csurgó), Tatai Péter (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Nagy László (MKB-MVM Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (Paris St. Germain, francia), Lékai Máté (Celje, szlovén)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque, francia), Putics Barna (VfL Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Edző: Juhász István

A SPANYOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Sterbik Árpád (Barcelona), José Manuel Sierra (Paris Saint-Germain, francia)
Jobbszélsők: Albert Rocas (KIF Kolding, dán), Víctor Tomás (Barcelona)
Jobbátlövők: Jorge Maqueda (Nantes, francia), Angel Montoro (Toulouse, francia)
Irányítók: Raúl Entrerríos (Barcelona), Daniel Sarmiento (Barcelona), Carlos Ruesga (MKB-MVM Veszprém, magyar)
Beállók: Julen Aguinagalde (Vive Kielce, lengyel), Gedeon Guardiola (Rhein Neckar Löwen, német)
Balátlövők: Joan Canellas (Hamburg, német), Viran Morros (Barcelona), Antonio García (Paris Saint-Germain, francia)
Balszélsők: Cristian Ugalde (MKB-MVM Veszprém, magyar), Valero Rivera (Nantes, francia)
Szövetségi kapitány: Manuel Cadenas
Edző: José Villaldea

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik